Ma elkezdődik a rájátszás
2017. 05. 10.
Zalában kezdi a párharcot a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj
Négy csapat - Szeged (9.), Sopron (10.), Atomerőmű (11.), Jászberény (12.) - számára már véget ért a bajnokság. A Vasas (13.) pedig a MAFC (14.) csapatával harcol majd a bennmaradásért. Természetesen az igazi izgalmakat a ma este kezdődő negyeddöntők kínálják. A címvédő Szolnoki Olaj ötödik lett a középszakaszban, így a negyedik Zalaegerszeg csapatával játszhat a négy közé jutásért. Az egyik fél harmadik győzeleméig tartó páros csata ma este hét órakor kezdődik a zalai fővárosban.
A felek négy meccset játszottak egymás ellen az évadban, az Olaj szempontjából az alábbi eredmények születtek: 85-91 (hazai), 86-78 (idegenben), 89-97 (i.) és 98-102 (h.). Ebből is kitűnik, hogy nagyon nehéz dolga lesz az Olajnak az idén nagyon jól és stabilan játszó Zetével szemben. Azért nem lefutott a párharc, tudjuk, hogy a play-off már egy másik bajnokság, háromnaponta jönnek a meccsek, közben utazni is kell.
- Készülünk a folytatásra - mondta kedden Kmezic Zoran, az Olaj vezetőedzője. - Szerencsére mindenki a fedélzeten, az elmúlt hetekben a maródi Tóth Ádám után Luksa Adric is munkába állt, és Troy Barnies is velünk dolgozik. Tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz dolgunk lesz, mert a ZTE jó szerkezetű, erős állományú csapat. Minden egyes mutatóban, játékelemben javulnunk kell, ha jól akarunk szerepelni a párharcban. Kevés meccset nyertünk az idén idegenben, tehát most kell megmutatnunk, hogy mit is tudunk valójában.
Egy adalék, ebben az évtizedben, az eddig lejátszott 24 negyeddöntő-párharcból egy esetben jutott tovább az, aki pályahátrányból indult. Két éve a Sopron nyert az ötödik meccsen, Kaposváron. Az Olaj pedig negyeddöntőt pályahátrányból 2008-ban nyert utoljára, amikor a Pécset verte 3-2-re. Megvan tehát a jó példa...
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba