Pakson lép ma pályára a bajnoki címvédő Olaj
2017. 03. 08.
Heti két mérkőzéssel folytatódnak a küzdelmek a bajnokságban
Rájátszás üzemmódra kapcsoltak az A-csoportos csapatok. Márciusban fejeződik be az alapszakasz, vagyis huszonkét nap alatt hét fordulót bonyolítanak le. Első márciusi mérkőzését, a Vasas ellenit idegenben megnyerte a Paks, amely 18 órától a bajnokot fogadja.
- Javulnunk kell védekezésben, és meg kell akadályoznunk az ellenfél könnyű kosarait - nyilatkozta Teo Cizmic. - Nagyon kell figyelnünk Luksa Andric és Vojvoda Dávid megállítására. Nem kérdés, hogy a többiek is remek játékosok, de ők ketten tudnak sok könnyű kosarat dobni. Arra kell koncentrálnunk, hogy ezt meggátoljuk.
Troy Barnies arcüreggyulladás miatt hagyta ki a szombati, Jászberény elleni mérkőzést. Hogy az amerikai tudja-e vállalni a játékot korábbi csapata ellen, az alighanem csak Pakson dől el. Vele, vagy nélküle, de a címvédőnek nyernie kell, ha tapadni akar az élbolyra. És miért ne akarna?
- A paksiak hazai pályán különösen veszélyesek, és ahogy nekünk is, nekik is minden győzelem nagyon sokat számít - vélekedett Kmezic Zoran, az Olaj vezetőedzője. - Kemény, harcias és éles meccsre számítok. Számunkra minden találkozó rendkívül fontos, hogy zárkózzunk az elöl álló csapatokhoz. Úgy utazunk Paksra, hogy mindenképp nyerni szeretnénk. Mindenki tisztában van azzal, hogy a Szolnok egy olyan csapat, amelynél csakis a győzelem elfogadható.
Forrás: Új Néplap - Gutai István