Rajtol a mezőny a középszakaszban
2017. 04. 01.
A felsőház rangadóján az Olaj a Falco csapatát fogadja a Tiszaligetben
Az alapszakasz végeztével három részre bomlott a mezőny, az első öt helyezett a felső-, a második öt a közép-, a maradék négy pedig az alsóházban vív újabb oda-vissza kört. A felsőház tagjai már biztosan ott vannak a rájátszásban, míg a középházból a következő nyolc forduló utáni első három helyezett jut a negyeddöntőbe. Az alsóházban a tét a kiesés elkerülése, amelyet az utolsó két helyezett vív egymással, a középszakaszt követően. Fontos információ, hogy a csapatok viszik magukkal az eredményeket a középszakaszba.
Április első napján tehát két hasonló mutatóval álló csapat, a címvédő Olaj és a Falco találkozik a Tiszaligetben. Az alapszakaszban a felek oda-vissza (88-78, 79-87) verték egymást.
- A középszakaszban mindegyik meccs nehéznek ígérkezik - mondta Kmezic Zoran, az Olaj vezetőedzője. - Ráadásul heti két rangadót kell játszanunk, ami számunkra nem lehet szokatlan, hiszen csapatunk a BL-ben edződött. A Falco ellen nyitunk, amely egy jó szerkezetű gárda, és megvan a rotációja is. Mindemellett egy kiváló szakember, Srecko Sekulovic irányítja őket. Egy biztos, másképp kell játszanunk, mint tettük legutóbb Körmenden. Szerencsére mindenkire számíthatunk, győzelemmel akarunk rajtolni a középszakaszban.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba