Kötelező javítani!
2017. 05. 13.
A szezon hatodik Olaj-ZTE meccsét játsszák
A felek első meccsét 79-76-ra nyerte az otthonában játszó zalaegerszegi együttes nyerte, ezzel vezet az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcában. Ebből is kitűnik, hogy az Olajnak nem sikerült elvenni a ZTE pálya előnyét.
Egylabdás meccsen veszített a szolnoki csapat, a végjátékban talán higgadtabbak és szerencsésebbek voltak a házigazdák, mindezeknek is köszönhették győzelmüket.
- Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk, és bár jól nem játszott senki, de több nyerő emberünk is akadt - mondta Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője a klub honlapján. - Nagyon akartuk ezt a győzelmet, köszönjük a közönségnek, hogy elhitték, hogy ez a miénk lehet. A teher leesett a fiúkról és remélem, hogy tanulunk azokból a hibákból, amit az első mérkőzés végén elkövettünk védekezésben. Vannak dolgok, amiben javítanunk kell, de nyílván mindenki azon lesz, hogy ez sikerüljön. Győzni szeretnénk Szolnokon is, de pokolian nehéz dolgunk lesz.
A Bencze-csapat tehát nyerni jön a Tiszaligetbe, optimizmusuk nem is alaptalan, hiszen a mostani szezonban az alap- és a középszakaszban egyaránt győztesen (91-85, 102-98) hagyták el a Tiszaligeti Sportcsarnok küzdőterét. Ráadásul ma délután különösebb nyomás nélkül játszhatnak a kék-fehérek, hiszen most az Olaj alakulatán van a győzelmi kényszer.
Kmezic Zoran január közepén vette át a csapatot Stojan Ivkovictól, ezután sorozatban négy bajnoki meccset is nyertek Wittmann Krisztiánék, köztük Zalagerszegen is diadalmaskodtak, most hazai pályán kellene legyőzni zalai vetélytársukat.
- Az egész bajnokságra jellemző és Zalaegerszegen is így volt, mindig elrontunk valamit - ezzel kezdte mondandóját Kmezic-edző. - Vagy a lepattanókban maradunk alul, vagy rosszul dobjuk triplákat, legutóbb bizonyos szituációkban fegyelmezetlenek voltunk, és sokba került az eladott 18 labdánk is.
Sajnos rossz hírrel folytatta a szakember. - Csütörtökön este edzettük, Vojvoda Dávid nélkül, még Zalaegerszegen kiment Dávid bokája, ezért pihen, közben kezelést is kap, reméljük tudja vállalni a játékot. Tegnap videóztunk, elemeztünk este pedig egy újabb edzéssel készültünk a szombat délutáni összecsapásra. Tudjuk, hogy nyernünk kell, egy esetleges vereséggel nagyon nehéz helyzetbe kerülnénk, de erre nem is merünk gondolni. Az is biztos, a játék minden elemében javulnunk kell, ha életben akarjuk tartani továbbjutási terveinket. A legutóbbi a hazai, Alba elleni meccsen is nagyon sokat segített közönségünk, most is nagyon várjuk őket, számítunk a jó hangulatra.
A mérkőzést a Benczur Tamás, Söjtöry Tamás, Ádám József bíró trió vezeti.
A 16:00-kor kezdődő mérkőzést, az M4 Sport élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba