Sportkarácsony a Tiszaligetben
2016. 12. 10.
A bajnoki címvédő szolnoki csapatnak kötelező lenne behúznia a győzelmet a Vasassal szemben
A szolnoki Sportkarácsony egyik csúcspontjaként - a másik az Olympiakosz elleni vízipóló BL-meccs lesz - a címvédő az újonc Vasast fogadja fél öttől - a kosár és pólómeccsre is ingyenes lesz a belépés.
A jelenleg a hatodik helyen álló címvédőnek nem okozhat gondot az újonc legyőzése. A szolnoki csapat ugyan kikapott szerdán az AEK Athéntól, de küzdőszellemét, játékát nem érhette panasz. Nem sokkal lesz frissebb a vendégcsapat sem, hiszen kedden a ZTE ellen játszott halasztott bajnokit. És kapott ki hazai pályán. A Vasas centere, Pacher összetűzésbe keveredett a vendégszurkolókkal, az ügyet a szövetség fegyelmi bizottsága is vizsgálja, ám az amerikai játékos minden bizonnyal pályára léphet. Akárcsak a korábbi Olaj játékos, Horváth Ákos, aki már elsősorban nem pontjaival, hanem tapasztalatával segíti a fiatalokból álló fővárosi klubot.
Forrás: Új Néplap - Gutai István