Archívum - Hírek

Sok, vagy kevés a tíz pont?

2017. 09. 26.

Kora reggel elindult Törökországba az Olaj különítménye
Sok, vagy kevés a tíz pont?
Kedden kora reggel indult el a Szolnoktól alig 1700 kilométernyire fekvő Trabzonba a Szolnoki Olaj különítménye. A feladat adott: a szezon első hivatalos hazai mérkőzésén megszerzett tíz ponttal minél jobban sáfárkodni.

Tóth Ádám: Nem kell vele foglalkoznunk. Azzal kell foglalkoznunk, hogy nyerjünk. Mindegy mennyivel, csak nyerjünk. És meg kell akadályoznunk ezeket a könnyű hárompontosokat. Vagyis annyira nem könnyű, mert tíz méterről dobálják, de ezen lesz a hangsúly szerintem.

A múlt heti dobópárbaj java Vasiliauskas, Eldridge, valamint Perry és Vojvoda között zajlott. Kendrick Perry az első kör legértékesebb játékosa, MVP-je lett a 108-98 alkalmával mutatott teljesítményével Az Eb-t megjárt csapatkapitánynak viszont a múlt szerdai volt gyakorlatilag az ismerkedési estje az újonnan érkezett Olaj-játékosokkal.

Vojvoda Dávid: Ugye volt egy mérkőzésünk, ami mondhatom azt, hogy nagyon jól sikerült. Az első meccsem volt a csapattal, szerintem nem nagyon látszódott, hogy ugye három-négy napja készültem a társasággal. Tényleg úgy érzem, hogy mindenkit sikerült kellően megismernem. Ez a pályán is szerintem látszódott, hogy tényleg a srácokkal jól megértettük egymást. Úgyhogy én bizakodó vagyok itt, a második meccsel kapcsolatban. Tényleg nagyon nagyon fontos lenne, hogy ezen a Trabzonon túljussunk.

A Trabzon már bevetheti új, nigériai centerét, Christopher Obekpát, aki a szolnoki meccset azért hagyta ki, mert nem érkezett meg időben a vízuma. Miközben Kovács Péter továbbra sem tudja vállalni a játékot, vagyis egy kifejezetten jó védőjátékos hiányozni fog az olajos rotációból. A törökök nyilván a Szolnokon mutatott dobóformájukat akarják átmenteni, az Olaj feltett szándéka, hogy ez ne sikerülhessen.

Vojvoda Dávid: Így csapatot a harmadik negyed végéig, negyedik negyed elejéig dobni még nem láttam. Úgyhogy nagyon remélem, hogy ezeket tudjuk hatástalanítani és akkor egy jó mérkőzést játszhatunk velük. Ugye van egy tízpontos előnyünk, ami nem mondom, hogy nagyon sok, de azért egy megnyugtató előny, de mindenféleképpen úgy megyünk ki Törökországba, hogy nem arra fogunk játszani, hogy tíz ponton belül maradjunk, hanem igenis győzelemre szeretnénk játszani.

Ismeretlen faktor lesz a hazai közönség. Ugyan a Trabzon-szurkolók nem annyira vehemensek, mint mondjuk a Galata-, vagy a Fener ultrái, de így is képesek poklot az Ahmet Comert Arénából. A török publikum képes megbénítani az ellenfelet, de az ahhoz az atmoszférához nem szokott hazai játékosokat is. Mert ne feledjük: a Trabzon kilenc embert cserélt a nyáron, vagyis ők sincsenek még összeállva.

Tóth Ádám: Én játszottam ott három, nem, négy éve szerintem, a Pakssal, akkor egy ilyen fél ház volt. Biztos, hogy sokan kilátogatnak a meccsre, mert ugye nekik is élet-halál harc és remélem, hogy jó hangulatú meccset tudunk velük játszani.

A FIBA Europe Cup első selejtezőkörének visszavágóját egyetlen, Magyarországon fogható televíziós csatorna sem közvetíti. Viszont az olajtv.hu oldalán megnézhetik az internetes közvetítést. Amint megtudjuk a pontos címet, természetesen azonnal közöljük Önökkel.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
FIBA Europe Cup szurkolói szavazás 2018. 04. 22.
Strahinja Milosevic a FIBA Europe Cup utolsó fordulójának MVP-je 2018. 02. 09.
Győzelemmel búcsúzott az Olaj a FIBA Europe Cup-tól 2018. 02. 07.
Szerdán a dán Bakken Bears ellen lép pályára az Olaj a Tiszaligetben 2018. 02. 06.
Vesztettünk és kiestünk 2018. 01. 31.
Győzelemre ítélve 2018. 01. 30.
Az első vereség hazai pályán 2018. 01. 24.
Győzelmi kényszerben az Olaj 2018. 01. 23.
Szoros mérkőzésen veszített az Olaj Dániában 2018. 01. 17.
A veretlen dán csapat otthonában lép pályára az Olaj 2018. 01. 16.
Kiütéses Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2018. 01. 10.
Szerdán este folytatódik a FIBA Europe Cup sorozat 2018. 01. 09.
A kiállítás ellenére pályára léphet szerdán Vojvoda Dávid 2018. 01. 08.
Vereséggel kezdte az Olaj a második csoportkört 2017. 12. 20.
Szerdán este Montenegróban lép pályára az Olaj 2017. 12. 19.
Idegenben kezd az Olaj 2017. 12. 07.
Második helyen jutott tovább az Olaj 2017. 12. 06.
A csoportelsőség a tét az Olaj számára 2017. 12. 05.
Továbbjutott az Olaj a FIBA Europe Cup-ban! 2017. 11. 14.
Kedden este továbbjuthat az Olaj a FIBA Europe Cup-ban 2017. 11. 13.
Szkopjéban is legyőzte macedón ellenfelét az Olaj 2017. 11. 08.
Szerdán este Macedóniában szerepel az Olaj 2017. 11. 07.
Kiütéses Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2017. 11. 01.
7 év után újból Szolnokon szerepel a Nyizsnij Novgorod 2017. 10. 31.
Elrontott végjáték 2017. 10. 25.
Magyar rangadó Európában 2017. 10. 24.
Megérdemelt Olaj-siker a Tiszaligetben 2017. 10. 18.
Elkezdődnek a FIBA Europe Cup csoportkörének mérkőzései 2017. 10. 17.
Szerdán folytatja a Europe Cup sorozatot az Olaj 2017. 10. 12.
Főtáblán az Olaj! 2017. 10. 11.
Tovább, tovább, tovább... 2017. 10. 10.
Megnyugtató előnnyel utazhat az Olaj Svédországba 2017. 10. 04.
Egyetlen ismerős a vendégeknél 2017. 10. 03.
Győzelemmel felérő vereség Trabzonban 2017. 09. 27.
Tízpontos előny a visszavágóra 2017. 09. 22.
Jól indult a szezon 2017. 09. 20.
Kezdjük el! 2017. 09. 20.
Törököt fogott az Olaj 2017. 09. 07.
Török ellenfelet kapott az Olaj 2017. 08. 04.
Ellenfélre vár az Olaj a FIBA Europe Cup sorozatban 2017. 07. 07.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.