Archívum - Hírek

Szerdán este folytatódik a FIBA Europe Cup sorozat

2018. 01. 09.

Az elsőszámú fehérorosz csapat ellen lép pályára az Olaj a Tiszaligetben
Szerdán este folytatódik a FIBA Europe Cup sorozat
Harmadik egymás elleni mérkőzésére készül a Szolnoki Olaj és napjaink elsőszámú fehérorosz csapata. Még a szépemlékű EuroChallenge 2013-as kiírásának első csoportkörében mindkét csapat megnyerte hazai meccsét, ezzel pedig az Olaj és a Minszk is továbbjutott a legjobb tizenhat közé.

A Tsmoki Minsk 2009 óta zsinórban nyeri hazája bajnokságát, a fehérorosz kupát pedig 2010 óta képtelen elengedni. A Tsmoki 18 győzelemmel és két vereséggel vezeti most is hazája bajnokságát, de emellett még három ligában szerepel. A VTB Ligában ugyan nem igazán sikeres, mint ahogy az egy lépcsővel lejjebb lévő Balti Ligában is ritkán győz le észt, litván és orosz középcsapatokat.

A FIBA Europe Cup-ban viszont szépen teljesít, csoportgyőztesként jutott tovább az előző körből. A Körmendről és Jászberényből ismert Saddler jelenti az amerikai légió felét, aki irányító, míg honfitársa, David Kravish center. Kilenc pontot és közel nyolc lepattanót tud felmutatni meccsenként. Ám a fehérorosz csapat elsősorban hazai játékosaira épít. Jó esély van rá, hogy Saddler és Perry szembetalálkozik egymással, ugyanis a ponterős szolnoki iránytó maga mögött tudhatja még Zalaegerszegen összeszedett kisebb sérülését.

Ott lesz a pályán Vojvoda Dávid is, akinek Barban elszenvedett kiállítása nem jelentette az automatikusnak tűnő egymeccses eltiltást. Szükség is lesz mindenkire, hiszen a meccs kiemelt fontossággal bír. Az Olaj idegenbeli vereséggel kezdte a második csoportkört, a Minszk viszont a dán Bakken Bearstől odahaza kapott ki.

Devon Saddler és Kendrick Perry nem ez az egyetlen találkozási pont a fehérorosz és magyar kosárlabda között a korábbi két meccs mellett. A Minszk az előző körben az Alba Fehérvárral volt azonos négyesben. Székesfehérváron kilenc ponttal kikapott, odahaza viszont öt ponttal nyert. A Falco pedig tavaly éppen a Tsmokiból erősített, amikor leigazolta Aliaksandr Pustahvart.

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést az Olaj TV élőben közvetíti.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
FIBA Europe Cup szurkolói szavazás 2018. 04. 22.
Strahinja Milosevic a FIBA Europe Cup utolsó fordulójának MVP-je 2018. 02. 09.
Győzelemmel búcsúzott az Olaj a FIBA Europe Cup-tól 2018. 02. 07.
Szerdán a dán Bakken Bears ellen lép pályára az Olaj a Tiszaligetben 2018. 02. 06.
Vesztettünk és kiestünk 2018. 01. 31.
Győzelemre ítélve 2018. 01. 30.
Az első vereség hazai pályán 2018. 01. 24.
Győzelmi kényszerben az Olaj 2018. 01. 23.
Szoros mérkőzésen veszített az Olaj Dániában 2018. 01. 17.
A veretlen dán csapat otthonában lép pályára az Olaj 2018. 01. 16.
Kiütéses Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2018. 01. 10.
A kiállítás ellenére pályára léphet szerdán Vojvoda Dávid 2018. 01. 08.
Vereséggel kezdte az Olaj a második csoportkört 2017. 12. 20.
Szerdán este Montenegróban lép pályára az Olaj 2017. 12. 19.
Idegenben kezd az Olaj 2017. 12. 07.
Második helyen jutott tovább az Olaj 2017. 12. 06.
A csoportelsőség a tét az Olaj számára 2017. 12. 05.
Továbbjutott az Olaj a FIBA Europe Cup-ban! 2017. 11. 14.
Kedden este továbbjuthat az Olaj a FIBA Europe Cup-ban 2017. 11. 13.
Szkopjéban is legyőzte macedón ellenfelét az Olaj 2017. 11. 08.
Szerdán este Macedóniában szerepel az Olaj 2017. 11. 07.
Kiütéses Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2017. 11. 01.
7 év után újból Szolnokon szerepel a Nyizsnij Novgorod 2017. 10. 31.
Elrontott végjáték 2017. 10. 25.
Magyar rangadó Európában 2017. 10. 24.
Megérdemelt Olaj-siker a Tiszaligetben 2017. 10. 18.
Elkezdődnek a FIBA Europe Cup csoportkörének mérkőzései 2017. 10. 17.
Szerdán folytatja a Europe Cup sorozatot az Olaj 2017. 10. 12.
Főtáblán az Olaj! 2017. 10. 11.
Tovább, tovább, tovább... 2017. 10. 10.
Megnyugtató előnnyel utazhat az Olaj Svédországba 2017. 10. 04.
Egyetlen ismerős a vendégeknél 2017. 10. 03.
Győzelemmel felérő vereség Trabzonban 2017. 09. 27.
Sok, vagy kevés a tíz pont? 2017. 09. 26.
Tízpontos előny a visszavágóra 2017. 09. 22.
Jól indult a szezon 2017. 09. 20.
Kezdjük el! 2017. 09. 20.
Törököt fogott az Olaj 2017. 09. 07.
Török ellenfelet kapott az Olaj 2017. 08. 04.
Ellenfélre vár az Olaj a FIBA Europe Cup sorozatban 2017. 07. 07.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.