Holnap a portugálokkal játszik a magyar válogatott
2014. 08. 19.
A sorozat felénél még mindig van esély a továbbjutásra
A hárompontos vereség Csehországban bőven vállalható. A 66-63-as végeredmény után kettős érzésünk lehetett, hiszen egyrészt nagyon kevés hiányzott a győzelemhez, másrészt viszont a hajrában háromszor is volt esélyünk átvenni a vezetést, egyszer sem sikerült. Vajon miért?
A mezőnyből hasonlóan célzott a két csapat, az eladott labdák száma hajszálra azonos (15-15). Mi kilenc büntetőt dobhattunk, a hazaiak tízzel többet. Kellemes meglepetésre a lepattanókban alig volt különbség, a csehek 35-33-ra nyertek ebben a műfajban.
Nagyon jó mérkőzést játszottunk - értékelt Stojan Ivkovic szövetségi kapitány. - Több olyan játékosunk is van, aki a válogatottban többet játszik, mint a klubcsapatában. Komoly hátrányból is visszajöttünk a meccsbe, de az utolsó két percben három labdát eladtunk, ez okozta a vereséget.
Vojvoda Dávid töltötte a legtöbb időt a pályán, az Olaj bedobója 33 perc alatt 25 pontot szerzett, ám ahogy fogyott az ereje, úgy nőtt az általa eladott labdák száma is. - Még az is lehet, hogy ez az eredmény jó lesz számunkra - mondta Dávid, aki a nyár eleje óta a válogatott csapatkapitánya. Könnyen lehet, hogy igaza lesz, hiszen az egymás elleni eredményeknek óriási jelentősége lesz a végelszámolásnál.
Mert a matematikának is egyre nagyobb szerepe van. A selejtezők félidejében az E-csoportot a csehek vezetik, akik tizenegy ponttal kikaptak Tbilisziben, legyőzték Portugáliát, minket hárommal megvertek. Magyarország a második helyen áll, míg a grúzok a harmadikak. A végelszámolásnál a csoportutolsó elleni eredmények nem számítanak, jelen állás szerint - ha a grúz, magyar, cseh válogatott is hozza hazai mérkőzéseit - a portugálokkal szemben aratott győzelem kiesik.
- Volt néhány perc, amikor úgy tűnt, hogy biztosan nyerünk, hiszen komoly előnyt építettünk - elemezte a meccset láthatóan megkönnyebbülten a 14 pontig és 7 lepattanóig jutó Pavel Pumprla. - De a magyarok mindannyiszor visszajöttek néhány jó dobásuknak köszönhetően. Túl sok tiszta dobóhelyzetet hagytunk ki, de mentségünkre legyen mondva, hogy ellenfelünk nagyszerűen védekezett. Nagy taktikai csata és komoly ember-ember elleni harc folyt a pályán, a végén jobban koncentráltunk és elismerem, hogy szerencsénk is volt.
A nymburki csarnokban helyi rezesbanda is buzdította a cseheket, a fúvósok hol irigylésre méltóan összeszedetten, hol mosolyogtatóan hamisan fújták a nótákat. De hogy emelték a mérkőzés hangulatát, az biztos.
- Háromszor is vezettünk tíz-, vagy több ponttal, de nem tudtuk lezárni a meccset - vélekedett Ronen Ginzburg, a cseh válogatott izraeli származású szövetségi kapitánya. - A nagyon felkészült magyarok mindig feljöttek ránk. Ez egy pokoli csoport, valamennyi közül a legnehezebb, három csapat azonos eséllyel küzd a továbbjutásért.
A portugálok nagy szívességet tehettek volna nekünk, hiszen 23(!) ponttal is vezettek a grúzok ellen, végül hosszabbítás után kikaptak 91-90-re. Szerda délután háromnegyed hátkor kezdődik a Magyarország - Portugália mérkőzés Kecskeméten (élő közvetítés: DigiSport1), vasárnap Grúziában játszik a nemzeti csapat. Az Eb-selejtező zárómérkőzésén Csehországot fogadjuk a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Amire a sorozat kezdete előtt kevesen számítottak, azon a meccsen dőlhet el, hogy 1999 után újra Európa-bajnoki résztvevő lesz-e Magyarország.
Forrás: Új Néplap - Gutai István