Négy Olaj-játékos a válogatott edzőtáborában
2015. 07. 31.
A világbajnoki ezüstérmes szerb nemzeti csapat ellen játszik a magyar válogatott
Tét nélkül, de nem tétlenül tölti a nyarat a magyar férfikosárlabda-válogatott. A négy szolnoki játékost is soraiban tudó nemzeti csapat mától Szlovéniában edzőtáborozik, vasárnap és hétfőn pedig a világ élvonalába tartozó Szerbia ellen felkészülési mérkőzést játszik.
A magyar élcsapatok közül jó néhány a jövő héten megkezdi felkészülését a következő szezonra. Némileg foghíjasan. Hiszen a korosztályos válogatottak Európa-bajnokságai nemrég értek véget, illetve még most is tartanak. Másrészt a külföldi játékosok keresése is zajlik. De a felnőtt keret sem tölti tétlenül a nyarat. A Szolnoki Olaj négy kosarasa: Keller Ákos, Somogyi Gergely, Vojvoda Dávid és Wittmann Krisztián is tagja annak a tizenhét kosarasnak, akik másfél hete edzenek Stojan Ivkovic irányításával.
- A magyar kosárlabda új szakmai stratégia mentén épül, amelyben az U20-as és a felnőtt válogatott azonos program alapján dolgozik - szögezte le a szövetségi kapitány, aki szerint a felnőtt válogatott pár év alatt komolyan profitálni fog az új koncepcióból. Ennek jegyében kezdődött Kecskeméten a válogatott nyári összetartása. Bár tétmérkőzéseket idén nem játszik a nemzeti csapat, négy meccset sikerült lekötni erre a nyárra. A kecskeméti főhadiszállást ma elhagyta a válogatott, amely egy hosszú hétvégét a szlovéniai Kranjska Gorában tölt. Vasárnap és hétfőn Szerbia ellen felkészülési mérkőzést játszik.
- Nyilván nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a legjobb európai válogatottal négy napot együtt tölthetünk - folytatta Stojan Ivkovic. - Szerintem az okos ember egész életében tanul és tanulni csak a nálunk jobbaktól érdemes. Éppen ezért sok a fiatal a csapatunkban. Arra ez a két mérkőzés mindenképpen jó lesz, hogy a fiatalok választ kapjanak arra: hol vannak a világ élmezőnyéhez képest.
A két válogatott más-más célokért küzd. A szerbek a világbajnoki ezüstérem után a szeptemberben kezdődő Európa-bajnokságon az olimpiai részvételre hajtanak. Július tizenötödikén kezdték a felkészülést olyan, az EuroLigában is meghatározó kosarasokkal a keretükben, mint például Nemanja Bjelica, Zoran Erceg, Marko Keselj, vagy a Nenad Krstic után a csapatkapitányi posztot megöröklő Milos Teodosic. A bő keretben az Adria Ligából ismert játékosok is helyet kaptak, valamennyien bizonyítani akarnak már ellenünk is, hiszen a szerb Eb-keret felére fog szűkülni.
- Úgy tekintek erre a huszonnégy játékosra, mint egy jó alapra annak érdekében, hogy a lehető legerősebb tizenkettes keretet megtaláljuk az Európa-bajnokságra - nyilatkozta a szerb szövetség honlapjának Aleksandar Djordjevic szövetségi kapitány. - Minden poszton nagyon jó lehetőségeink vannak, de az edzői stáb feladata, hogy a játékosok akkor legyenek a legjobb állapotban, amikor arra a legnagyobb szükség lesz.
Jelenlegi információk szerint az M4 egyik szerb-magyar meccset sem közvetíti, ám a portugálok elleni augusztus 7-i kecskeméti, és a két nappal későbbi, szolnoki mérkőzéseket biztosan.
Forrás: Új Néplap - Gutai István