Ahogy fogyott az erőnk, egyre kevésbé tudtuk tartani a hazaiakat
2014. 08. 26.
Szerda este ingyenes lesz a belépés a Tiszaligeti Sportcsarnokba, a sorsdöntő Eb-meccsre
Titkon bíztunk a bravúrban, mármint abban, hogy válogatottunk legyőzi Grúziát az Eb-selejtezők utolsó előtti fordulójában. A bravúrból sajnos nem lett semmi, a két NBA-játékossal - Sengelija, Paculija - felálló grúzok hazai pályán simán behúzták a 79-59-es győzelmet.
Már az elején tekintélyes, tíz pontos előnyt szereztek a vendéglátók, igaz a 14. percben már csak öt pont, 28-23 volt csapatunk hátránya. Sajnos, a nagyszünetig hátralévő bő hat percet 17-5-re veszítette el a magyar együttes.
Zaza Paculija, a grúzok 211 cm magas embere, aki nem mellesleg tavaly óta a Milwaukee Bucks centere is, azt hangsúlyozta, hogy cserejátékosaik sokat tettek a győzelemért.
- Döntő volt, hogy a kispadról érkező játékosaink nagyszerűen szálltak be, jó szellemben, harcosan, sok pluszt adtak a csapatnak. Minden tiszteletem a cserejátékosainké. Sokkal kellett nyernünk, megtettük, így kedvező helyzetben várjuk a portugál együttest.
Sajnos húsz pont különbségű győzelmet aratott a grúz csapat a mieink felett, és azért azt ne feledjük, hogy jók voltak a grúzok cseréi, de a meccset igazából a két center, Sengelija (26/6 pont) és Pacsulija (17 pont) hozta, erről is beszélt válogatottunk szövetségi kapitánya, Stojan Ivkovic.
- Nyerni jöttünk ide, bár tisztában voltunk vele, hogy Grúzia jobb nálunk. A klasszisaik eldöntötték a mai meccset. Rájuk, belőlük, készültünk, de kissé megleptek a kiegészítő emberek. A palánk alatt nem tudtuk felvenni velük a versenyt, ez volt sajnos a különbség. Csapatunk az adott körülményekhez képest, minden tőle telhetőt megtett.
A szerdai záró körben Grúzia a nyeretlen Portugáliát látja vendégül, míg a mieink Csehországot fogadják a Tiszaligeti Sportcsarnokban, ahol 17 ponttal kellene legyőznünk vetélytársunkat a továbbjutáshoz.
Mint azt Faragó András, az MKOSZ sajtófőnöke elmondta, a szerdán 17:45-kor kezdődő csehek elleni mérkőzésre ingyenes lesz a belépés.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba