Az élről várja a jövő heti folytatást az Olaj
2016. 03. 22.
Az Olaj március 30-án, szerda este 20 órakor játssza első mérkőzését a középszakaszban
Mint tudjuk, véget ért az alapszakasz a férfi bajnokságban. A pontvadászat első etapját a címvédő Szolnoki Olaj csapata nyerte. Az elmúlt 26 találkozón azonban kiderült, hogy az idei évadban nincs akkora fölényben az Olaj ellenfeleivel szemben, mint volt az elmúlt években. Mindez betudható a légiós szabálynak, hiszen egyszerre öt külföldi kosaras lehet pályán. Arról nem beszélve, hogy anyagi kondíciók terén is belehúztak a vetélytársak, az Olaj mellett további hat együttes egyaránt komoly költségvetéssel dolgozik. Mindezektől függetlenül bajnok lehet az Olaj, de söprésre, magyarán három meccses győzelmekre nem igazán lehet számítani. Bár, kitudja...
A folytatásban az alapszakasz első öt helyezettje közel egy hónapon át körmérkőzéseket vív egymással. A csapatok az alapszakaszbeli eredményeiket továbbviszik magukkal. A középszakaszt követően indul a jól bevált rájátszás, melyben az utóbb emlegetett öt csapathoz csatlakozik a középház első három helyezettje. Ezután előbb indul a negyeddöntő, majd az elődöntő és végül a finálé.
Az Olaj, a középszakasz felsőházának 2. fordulójában (az 1. fordulóban szabadnapos) március 30-án, szerda este 20 órakor játssza első mérkőzését a Tiszaligetben, az Alba Fehérvár csapatával.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba