Első esély a címvédésre
2016. 06. 10.
Aranyat érhet a győzelem az Olaj számára
A bajnoki serleg megszerzéséhez az Olaj áll közelebb, hiszen két meccset már megnyertek Vojvoda Dávidék. Ma este megszerezhetik harmadik győzelmüket is a bajnoki döntőben, ami persze nem ígérkezik könnyű feladatnak.
Székesfehérváron az alapszakaszban 81-70-re nyertek Keller Ákosék, a középszakaszban azonban Simon Balázsék győztek 78-76-ra. Szolnokon az alapszakaszban 68-64-re, a középszakaszban pedig 88-86-ra nyertek Vojvoda Dávidék.
A bajnoki döntőben az első mérkőzés (86-80) az Olaj csapatáé volt, különösebb felhangok nélkül. A második találkozón, amit az Alba nyert meg (91-66) a szolnoki Strahinja Milosevic-et és a fehérvári Anthony Mylest kiállította Benczur Tamás játékvezető, ami automatikus egymeccses eltiltást jelentett mindkét játékos számára.
Úgy tűnt, hogy a kiállítással a fehérváriak jártak jobban, hiszen nekik papíron nagyobb a rotációjuk, mint az Olajnak, amelyből Wittmann Krisztián már a döntő előtt kiesett sérülése miatt. Az Olaj játékosai viszont közös erővel pótolták a hiányzó kulcsembereiket, és másodszorra is legyőzték (91-85) az Albát.
Egy biztos, ha az Olaj ma nyer, akkor bajnok, ha nem, akkor vasárnap a 18 órakor kezdődő mérkőzésen dől el a bajnoki cím sorsa.
A 17 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap