Hetente két rangadó
2016. 03. 30.
A címvédő számára is megkezdődik a középszakasz
Az elmúlt évek legkiegyensúlyozottabb bajnoksága az idei, ennek megfelelően a középszakasz sem lesz könnyed átvezetés az alapszakasz és a rájátszás között. A szerda-szombat ritmusban minden meccs rangadó. A mai például már csak múltja miatt is az, hiszen egy Olaj-Alba meccs egy kicsit mindig több mint négyszer tíz percnyi kosárlabdázás.
- Kemény fizikai munkát is végeztünk a legutóbbi meccsünk óta, de taktikai dolgokat is átvettünk - mondta a keddi edzés után Stojan Ivkovic, az Olaj vezetőedzője. - Az élcsapatok mindegyike négy gyors kisemberrel játszik, így azzal a fajta taktikai előnnyel nem tudunk élni, amit a centereink jelenthetnek. Az Albával egyáltalán nem foglalkozom. Többször is mondtam már, hogy mi vagyunk a Szolnok, a feladatunk az, hogy minden meccsre tisztességesen felkészüljünk, a célunk pedig a győzelem. Zsinórban tizenegy döntőt játszottunk, volt egy kiváló európai szereplésünk. Itt az ideje, hogy a többi csapat is kilépjen az Olaj árnyékából, mert nagyon kényelmes helyzet arra hivatkozni, hogy a Szolnok a favorit. Mindegyik csapatnak a győzelem a vágya, csak ezt mi ki is merjük mondani, míg a többiek csak nagyon halkan beszélnek erről.
Ebben a szezonban még patyolat tiszta az Olaj pedigréje a Fehérvárral szemben. Bajnokin 81-70 arányú győzelem Székesfehérváron, Szolnokon egy ennél szorosabb siker, 68-64. A februári. Magyar Kupa negyeddöntőben azonban egylabdás meccsen, 87-86-ra nyert a szolnoki csapat.
- Két bajnokin és a kupameccsen is nagy csatában veszítettünk ellenük, bízom abban, hogy végre megfordul a kocka - vélekedett Csorvási Milán, a fehérváriak centere. - Egységesnek kell lennünk, nem szabad egyénieskednünk, csapatként lehetünk csak sikeresek a bajnok otthonában. Úgy gondolom, legalább olyan jó védekezéssel, mint amit a Zalaegerszgei TE ellen bemutattunk, valamint végig koncentrált játékkal megnyerhetjük a találkozót.
A 20 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport 19:45-től élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Gutai István