Archívum - Hírek

Folytatás ma este Pécsen

2016. 05. 07.

Idegenben is a győzelem megszerzése a cél a szolnoki kosarasoknál
Folytatás ma este Pécsen
A papírformának egyáltalán nem, a rájátszás lélektanának azonban nagyon is megfelelt a play-off első játéknapja. Szerdán az Alba Fehérvár és a Szolnoki Olaj is az elvártnál sokkal szorosabb mérkőzésen győzte le hazai pályán a Kaposvárt, illetve a Pécset. A Paks tükörsimán nyert a Sopron ellen, egy Körmend-ZTE pedig mindig kiszámíthatatlan.

Az Olaj ma 18 órakor kezd Pécsen. Wittmann Krisztián továbbra sem teljesen egészséges, esetleges távollétében elsősorban védekezésben lehet üres az irányítóposzt. Szerdán a Szolnok többször is meglépett, ám a PVSK mindannyiszor visszajött komoly hátrányból is. A Teher továbbra sincs Csirke Ferenc játékosain, ám az Olaj célja, hogy a lehető legrövidebb időn belül lezárja a három győzelemig tartó párharcot.

Az első mérkőzés 74-70-es végeredménye ellenére a címvédő számít a pécsi meccs esélyesének. Ehhez azonban a szerdainál összeszedettebb játék, és jóval nagyobb dobószázalék szükségeltetik, lévén a Pécs hazai pályán hatékonyabban szokta támadni a gyűrűt, mint idegenben.

Forrás: Új Néplap - Gutai István
A témához kapcsolódó további hír(ek):
A BL-ben indul az Olaj 2016. 06. 17.
A hetedik aranyérem mámorában 2016. 06. 13.
HETEDSZER MAGYAR BAJNOK AZ OLAJ! 2016. 06. 10.
Első esély a címvédésre 2016. 06. 10.
Egy győzelemre a bajnoki címvédéstől az Olaj 2016. 06. 07.
A helyzet komoly, de egyáltalán nem reménytelen 2016. 06. 07.
Strahinja Milosevic nem játszhat a következő meccsen 2016. 06. 04.
Ma délután Fehérváron folytatódik a bajnoki döntő 2016. 06. 04.
Szolnoki előny a fináléban 2016. 06. 01.
Ma este elkezdődik az Olaj-Alba döntő 2016. 06. 01.
Idén is döntőben a címvédő Szolnok 2016. 05. 29.
Vasárnap este ötödik mérkőzés lesz a Tiszaligetben 2016. 05. 27.
Egy győzelemre a bajnoki döntőtől a címvédő Olaj 2016. 05. 24.
A Tiszaligetben folytatódik az Olaj-Körmend párharc 2016. 05. 24.
Körmenden egyenlített az Olaj 2016. 05. 21.
Visszavenné az elvesztett pályaelőnyt az Olaj 2016. 05. 21.
Hazai vereség a Tiszaligetben 2016. 05. 18.
Pályán a piros-feketék 2016. 05. 18.
Szerdán indul az Olaj-Körmend párharc 2016. 05. 17.
Söpréssel jutott elődöntőbe a címvédő Olaj 2016. 05. 10.
Söpréssel juthat a négy közé az Olaj 2016. 05. 10.
Kedden négy közé juthat az Olaj 2016. 05. 07.
Szoros mérkőzésen győzött az Olaj 2016. 05. 04.
Ma este elkezdődik a bajnoki negyeddöntő 2016. 05. 04.
Megérdemelt Olaj-siker a ZTE ellen 2016. 04. 27.
Zárul a középszakasz 2016. 04. 27.
Veresége ellenére is az élen végzett az Olaj 2016. 04. 23.
Középszakaszelső lehet az Olaj 2016. 04. 23.
Igazi csapatként játszott az Olaj 2016. 04. 20.
Sokat érhet az Olaj-siker 2016. 04. 20.
Egylabdás mérkőzést veszített az Olaj 2016. 04. 16.
Ötödszörre is egymásnak feszül az Olaj és az Alba 2016. 04. 16.
Sokat tett az Olaj a győzelemért 2016. 04. 09.
Egerszegen az Olaj 2016. 04. 09.
30 pontos kiütéses Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2016. 04. 06.
Ma este a Körmendet fogadja az Olaj 2016. 04. 06.
Sima paksi siker 2016. 04. 02.
Pakson az Olaj 2016. 04. 02.
Olaj-győzelem a rangadón 2016. 03. 30.
Hetente két rangadó 2016. 03. 30.
Időpontváltozás 2016. 03. 23.
Az élről várja a jövő heti folytatást az Olaj 2016. 03. 22.
Az Olaj nyerte meg az alapszakaszt 2016. 03. 19.
Zárul az alapszakasz 2016. 03. 19.
Harmadszor is kikapott az Olaj a Körmendtől 2016. 03. 16.
Piros-feketék egymás ellen 2016. 03. 16.
Az Olaj hosszabbítás után győzött Szegeden 2016. 03. 12.
Ma este Szegeden lép pályára a Szolnok 2016. 03. 12.
Olaj-győzelem a Falco ellen 2016. 03. 09.
Újabb rangadó a Tiszaligetben 2016. 03. 09.
Hazai győzelem az Olaj-Alba rangadón 2016. 03. 05.
Olaj-Alba rangadó a Tiszaligetben 2016. 03. 05.
Simán nyert az Olaj 2016. 03. 02.
Kinek lesz nyerő a 21? 2016. 03. 02.
Olaj-győzelem a Kaposvár ellen 2016. 02. 27.
A Kaposvár ellen folytatja az Olaj 2016. 02. 27.
A szezonban másodszor váltott edzőt az Olaj 2016. 02. 26.
Apatikus volt az Olaj 2016. 02. 24.
Végig szoros meccsen nyert az Olaj 2016. 02. 13.
A fővárosban az Olaj 2016. 02. 13.
Hozta a kötelezőt a szolnoki csapat 2016. 02. 06.
Visszaállt az élre az Olaj 2016. 01. 30.
Rangadó a javából 2016. 01. 30.
Olaj-vereség Sopronban 2016. 01. 23.
Ma este Sopronban lép pályára az Olaj 2016. 01. 23.
Olajozott megyei találkozó 2016. 01. 16.
Az utolsó helyezett ellen lép pályára az első 2016. 01. 16.
Megérdemelt siker 2016. 01. 08.
Kupa után bajnoki 2016. 01. 08.
Hazai győzelem Körmenden 2015. 12. 19.
Piros-feketék rangadója Körmenden 2015. 12. 19.
Hozta a kötelezőt az Olaj 2015. 12. 12.
Ma este Szolnok-Szeged kosárderbi 2015. 12. 12.
Milosevic volt Szombathelyen a Mikulás 2015. 12. 06.
Szombathelyen lép pályára ma este az Olaj 2015. 12. 06.
Olaj-győzelem a rangadón 2015. 11. 21.
Alba-Olaj rangadó Fehérváron 2015. 11. 21.
Az Olaj ott folytatta, ahol szerdán abbahagyta 2015. 11. 14.
Itthon a címvédő Olaj 2015. 11. 14.
Ráadás kellett az Olaj sikeréhez 2015. 11. 07.
Idegenben szerepel az Olaj 2015. 11. 07.
Hozta a kötelezőt az Olaj 2015. 10. 31.
A fővárosiak ellen javíthat hazai pályán az Olaj 2015. 10. 31.
Hullámvölgyben az Olaj 2015. 10. 24.
A ZTE-t fogadja az Olaj 2015. 10. 24.
Fölényes győzelemmel hangolt az Olaj 2015. 10. 17.
A Nyíregyháza a mai ellenfél 2015. 10. 17.
55 perces mérkőzésen veszített az Olaj 2015. 10. 10.
PAOK előtt csata Pakson 2015. 10. 10.
Olaj: kettőből kettő 2015. 10. 09.
Újabb Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2015. 10. 07.
Ma este hatkor az Olaj a Sopront fogadja 2015. 10. 07.
Magabiztos Olaj-győzelem a szezonnyitón 2015. 10. 03.
Az elvárás egyértelmű: címvédés mindkét hazai fronton 2015. 10. 03.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.