Második BL-győzelmére hajt a Szolnoki Olaj csapata
2016. 11. 29.
Ma este befejeződik a Bajnokok Ligája csoportkörének első fele
A Proximus Spirou, vagyis az 1989-ben alapított piros-fehér klub, 1992 óta minden évben elindul valamelyik európai sorozatban. Kétszer bejutott az EuroLiga csoportkörébe is. Legnagyobb nemzetközi sikere egy EuroCup nyolcaddöntő még 2005-ből. A tízszeres belga bajnokcsapatban kezdte európai karrierjét 2000-ben Mike Batiste, aki a Panathinaikosz oszlopaként három EuroLiga-győzelmet szerzett. De pattogtatott Charleroiban az a grúz Tornike Shengelia is, aki manapság Hanga Ádám csapattársa Vitoriában.
A jelenleg az olasz Fulvio Bastianini irányította csapatban nincs ilyen egyéniség. A klubhoz október elején megérkező amerikai Brandon Bowman több NBA csapat nyári táborában is dolgozott, de szerződést sehol sem kapott. Viszont végigjátszotta az égész világot: Új-Zéland, Németország, Izrael, Korea - csak néhány eddigi állomáshelyei közül. Mindenesetre komoly erőcsatárnak számít a tízcsapatos belga bajnokságban, amelyben a Spirou a hatodik helyen áll öt győzelemmel és öt vereséggel. A múlt héten első hazai győzelmét ünnepelhette a EuroMillions Basketball League-ben. A Bajnokok Ligájában is nehézkesen kezdett: első négy mérkőzését biztosan, átlagban húszpontos különbséggel bukta el. Aztán Belgrádba utazott, és kisebbfajta szenzációt jelentő 84-70-es verést mért a Partizanra. Múlt héten pedig otthon győzte le a Zielona Gorát 86-69-re.
Összességében alacsony szerkezetű csapat. Még akkor is, ha a 223 centiméteres szlovák Michael Fusek is a keretben van. Niels Marnegrave és Ioann Iarochevitch képviseli a belga kosárlabda kultúrát. Előbbi elsősorban a gólpasszokban jeleskedik, utóbbi a lepattanózásban és a helycsinálásban. A meló többi részét elvégzik a tengerentúliak: Brandon Bowman mellett az ugyancsak amerikai DJ Richardson és Adam Kemp, az elsőéves európai Darnell Harris, valamint a hármas poszton szereplő kanadai-jamaicai Jevohn Shepherd.
- Mindenki jól van, mindenki egészséges, mindenki vidám - adott rövid jelentést az öltözőből Wittmann Krisztián. - Nagyon várjuk már a meccset. Talán ez lesz az egyik legfontosabb mérkőzésünk ebben a sorozatban. Szeretnénk hazai közönség előtt megszerezni a második győzelmünket. A belga csapatról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy gyors kosárlabdát játszik. Szeretik gyorsindításokkal befejezni a támadásaikat. Azt láttuk még tőlük, hogy elég jól dobnak kintről. Eddigi két győzelmüket is akkor szerezték, amikor jó százalékkal dobták a triplákat. Ha az nem megy nekik, akkor bajban vannak, mert bentről nem annyira veszélyesek. Ezért elsősorban az indításaikra és a távoli dobásaikra kell felkészülnünk.
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést, a Sport1 TV 17:45-től élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Gutai István