A Partizan otthonában játssza első mérkőzését az új évben az Olaj
2017. 01. 04.
Luksa Andric legelőször BL-meccsen mutatkozhat be az Olaj csapatában
Tagadhatatlan, hogy volt már a mostaninál emelkedettebb hangulatban is Olaj-játékos, edző, klubvezető, szurkoló. Nem jöttek az eredmények sem a bajnokságban, talán a Bajnokok Ligájában sem. Az év végi ünnepi időszakban viszont több esemény is kibillenttet(het)te az apátiából a közösséget. Stojan Ivkovic felajánlott, ám el nem fogadott lemondása, Luksa Andric érkezése, és végül Ryan Wright, majd Aleksa Popovic távozása.
Utóbbi két játékos természetesen már fel sem szállt a Belgrád felé induló csapatbuszra, ellenben a járaton ott volt a korábbi horvát válogatott, a Manresából szerződtetett center, Luksa Andric, akinek egyáltalán nem mindegy, hogy miként sikerül a belgrádi belépője. Még úgy sem, hogy a Partizan elsőszámú centere, Djorde Majstorovic még novemberben szenvedett súlyos sérülése miatt aligha játszhat. Pótlását azonban eddig hellyel-közzel megoldotta a 213 centis Uros Luksovic vagy a 210 cm magas Stefan Bircevic.
A Partizan hagyományosan saját erőforrásaira támaszkodik. Az idegenlégió kettő plusz két fél játékost jelent náluk. Az irányító William Hatcher tizenöt pontot és négy asszisztot átlagol, Frank Robinson amerikai létére inkább a kulimunkát végzi el. Kenan Karahodzic és Adin Vrabac a bosnyák mellé felvette a szerb állampolgárságot is, így ők már nem számítanak légiósnak.
Összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben várja a hazai csapat az esti meccset. És erre minden oka meg is van. Novemberben 70-55-re nyert Szolnokon a Partizan, mint ahogy győzött a legutóbbi BL-, illetve Adria Liga-meccsén is. Ráadásul mindkétszer idegenben. A lengyel Zielona Górát 81-80-ra, míg a Cibonát 82-77-re győzte le. A két versenysorozatban eddig tizenkilenc győzelme és hét veresége van az Aleksander Dzikic irányította csapatnak.
Mindezek ellenére vagy éppen mindezek miatt, az Olajnak, ha valamikor, akkor éppen most nem érdemes ezzel foglalkoznia. A BL-továbbjutási remények ugyanis már elszálltak, négy fordulóval a csoportkör zárása előtt. A belgrádi mérkőzés elsősorban az azt követő két meccs miatt fontos. A szegedi és a Körmend elleni hazai találkozónak ugyanis nincs alternatívája, nyerni kell. Ellenkező esetben még az is megtörténhet, hogy az Olaj nem lesz ott a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.
- Én és a játékosok is pontosan tudják, hogy a következő két meccsen mi a feladatunk - nyilatkozta Stojan Ivkovic vezetőedző. - Tisztában vagyunk vele, hogy ha nem tudjuk az első célunkat, a kupa megnyerését teljesíteni, akkor be kell ismerni, hogy megbuktunk.
A 20:00-kor kezdődő mérkőzést, a Sport1 TV 19:45-től élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Gutai István