Belgiumban fejezi be a BL-kört az Olaj
2017. 01. 25.
Ma este kontinens szerte véget érnek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei
Az E-jelű nyolcasban a magyar bajnok Szolnoki Olaj csapata záró meccsén a belga Proximus Spirou vendége lesz Charleroiban.
Három hete, amikor Kmezic Zoran átvette a stafétabotot Stojan Ivkovictól, azt nem ígérhette meg, hogy továbbjut a csapat a csoportból, hiszen addigra már minden eldőlt. A szakember azonban hangsúlyozta, hogy az együttes nem adja majd olcsón a bőrét, mindegyik meccsen igyekszik megnehezíteni vetélytársai dolgát. Eddig így történt, hiszen legyőzték a lengyel Zilelona Góra csapatát, legutóbb pedig csak hosszabbítás után maradtak alul a BL-sorozat egyik esélyesének tartott török Besiktassal szemben.
Visszatérve a mai összecsapásra, a hazai csarnok a belga együttes mellett szól, amely tavaly november 29-én a Tiszaligetben is nyerni tudott 79-74-re. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, szerencsére az Olaj minden szinten összekapta magát, nemcsak a BL-ben, hanem hazai pontvadászatban is. Mindezt a Körmend elleni hazai és legutóbbi pécsi győzelmükkel is nyomatékosították a piros-feketék.
Várjuk a jó folytatást!
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést, a Sport1 TV 17:45-től élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba