A címvédő Olaj az élről tekint vissza a mezőnyre
2013. 04. 13.
A szolnoki csapat a mai napon Körmendre látogat, ahol 18 órakor lesz a feldobás
Az Olaj fordulatos, izgalmas meccsen verte szerdán este az Atomerőmű SE csapatát, és ezzel megerősítette vezető pozícióját. A hátralévő három fordulóban azonban egyaránt idegenben lépnek pályára a piros-feketék, a sorban az első Körmenden lesz ma este.
Az elmúlt hét meccsükből hatot elveszítettek a Rába-partiak, ami feltűnő, hogy a háromból két hazai találkozójukon az Alba Fehérvár (72-109) és az Atomerőmű SE (67-93) ellen egyaránt sima vereséget szenvedtek. Egyedül a Kaposvárt (89-77) verték, mivel idegenben nem tudtak nyerni, így sereghajtók a táblázaton.
- Könnyű ellenfél már nem vár ránk, ráadásul most a listavezető szolnoki csapat érkezik hozzánk - mondta Hencsey Tamás, a körmendiek edzője. - Az Alba mellett nekik van a legerősebb keretünk. Rettentően nehéz lesz, de szeretnénk majd emelt fővel visszatekinteni a szezonra. Ehhez pedig az kell, hogy küzdjünk, és a szabad labdákra is vetődjünk, ha kell és szerezzük meg azokat.
Az Olaj egymás után öt meccset nyert meg a középszakaszban, így az élről tekint vissza a mezőnyre. Saját kezében a sorsa, ha megnyeri mindhárom hátralévő meccsét, akkor az első helyről kezdi majd a várhatóan április 24-én rajtoló ne gyeddöntőt.
- A papírforma szerint mi vagyunk az esélyesek - jelezte Fodor Márton, a szolnokiak hátvédje, - de azt is tudjuk, Körmenden senki nem mehet biztosra. Az eredményeikből is kiderül, hogy nincsenek jó formában, sérülések is tizedelik őket, ráadásul centerük, Matthew Shaw eligazolt soraikból. Nálunk Báder Marci meggyógyult és csatasorba állhat. Sead Sehovic a Paks elleni derbin kapott egy medve puszit a combjába, ezért bizonytalan a játéka. Vele vagy nélküle is nyernünk kell Körmenden. Ha már a Jászberény megtette azt a szívességet és megverte az Albát, éljünk a lehetőséggel és nyerjük meg a középszakaszt - tette hozzá.