Belgrádba utazott az Olaj
2015. 09. 20.
Négy nap alatt három felkészülési mérkőzést játszik a szolnoki csapat Szerbiában
A Magyarország déli határán kialakult kaotikus helyzet miatt, vasárnap Románián keresztül indult Szerbiába a Szolnoki Olaj KK. A csapat már a megérkezés délutánján előkészületi mérkőzést játszik egy lengyel csapattal Belgrádban. Hétfőn a korábbi ABA Liga szereplésből ismert Metalac következik Valjevoban. Kedden edzés szerepel a programban, majd szerdán egy kínai együttes ellen tesztelheti csapatát Dragan Aleksic.
A szerbiai túrára már teljes kerettel utazott az Olaj. Péntek este megérkezett a csapat új centere, az ukrán válogatott Kyryl Natyazhko. A 23 esztendős, 208 centiméteres középjátékos az előző szezont Lengyelországban töltötte, a Turow csapatával ezüstérmet szerzett. Azt megelőzően az állandó Európa Kupa induló litván Lietuvos Rytast erősítette. Mielőtt légióskodásra adta volna a fejét, az Azovmash játékosa volt.
Forrás: Új Néplap - Gutai István