Vereség után győzelem Szerbiában
2015. 09. 23.
Biztatóan mutatkozott be az Olaj új centere
A migránshelyzet miatt Románián keresztül érkezett meg Belgrádba vasárnap délután a Szolnoki Olaj KK csapata.
2015. szeptember 20. vasárnap
Felkészülési mérkőzés
Belgrad (SRB)
Szolnoki Olaj KK - BM Slam Stal Ostrów Wielkopolski (POL) 68-76 (11-26, 19-11, 15-19, 23-20)
SZOLNOK: Wittmann 5/3, Vojvoda 12/6, Green 13/3, Gregory 3, Keller 3/3.
Csere: Craft 13/3, Milosevic 7, Natyazhko 9, Borisov 3/3.
Vezetőedző: Dragan Aleksic. Edző: Andrius Jurkunas.
A felkészülési mérkőzés másfél órás csúszással kezdődött, tudtuk meg Abonyi Ferenctől, a csapat technikai vezetőjétől. A mérkőzés helyszínén ugyanis kézilabdameccset rendeztek, a változásról a szervezők a lengyeleket értesítették, a mieinknek azonban elfelejtettek szólni erről. A csapat visszament a szálláshelyére, majd újra a csarnokba. A közjáték meg is látszott az első negyed teljesítményén. Olyan komoly hátrányba került az Olaj, hogy azt már három negyed alatt nem tudta ledolgozni.
Egy közös edzéssel a háta mögött mutatkozott be új csapatában az ukrán válogatott center, Kyryl Natyazhko. A 211 centiméter magas kosaras péntek éjszaka érkezett Szolnokra, a szombat délelőtti foglalkozáson már részt is vett. A középjátékos premierje több mint biztató volt, jól kapcsolódott be a játékba. A szakmai stáb örömére Aaron Kraft felépült sérüléséből, így az amerikai irányító hosszú idő után újra játszhatott.
2015. szeptember 21. hétfő
Felkészülési mérkőzés
Valjevo (SRB)
Metalac Farmakom Valjevo (SRB) - Szolnoki Olaj KK 75-76 (15-22, 19-19, 19-13, 22-22)
SZOLNOK: Craft 13/3, Vojvoda 5/3, Milosevic 18/3, Borisov 11/3, Natyazhko 7/3.
Csere: Wittmann 8/6, Green 7, Gregory 7, Keller, Somogyi.
Vezetőedző: Dragan Aleksic. Edző: Andrius Jurkunas.
A folytatásban a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK a szerb Metalac Valjevo ellen lépett pályára Valjevoban, az előkészültek jegyében. Végig fej-fej mellett haladtak a felek a meglehetősen parázs összecsapáson. A végjátékban Strahinja Milosevic találatával 76-75-re nyert az Olaj a következő évadban is Adria ligás Metalac ellen.
Forrás: Új Néplap