Elkezdte a felkészülést az U20-as csapat is
2019. 09. 06.
Együtt kezdte meg a felkészülést a 2019/2020. szezonra az U20 és U23 csapat
Együtt kezdte meg a felkészülést a 2019/2020. szezonra a Szolnoki Olaj KK U20 és az NB1/B Zöld csoportjában induló Szolnoki Olajbányász U23 csapat. Ez persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a két gárda nem sokban különbözik egymástól.
Példának okáért mindkét gárda vezetőedzője a tavaly az Olaj KK U20-szal bajnoki bronzig, az Olaj KK NB2-es csapatával pedig ezüstéremig jutó Szarvas Gábor, akinek segítője a következő szezontól Bujáki Dániel lesz, aki eddig az U18-as csapat mellett pallérozódott másodedzőként. Az erőnléti feladatokat az Olajbányász felnőtt csapatával is dolgozó Ecseki Dániel látja el.
A játékoskeret is kicserélődött, Szabó Norbert kiöregedett a korosztályos csapatból, és Békésre távozott, a túlkorosok közül az új szabályok értelmében már nem szerepelhet az U20-ban Csák Bence, Frikker Marcell és Rudner Gábor sem, ők a jövő szezonban az Olajbányász felnőtt, illetve U23-as csapatát fogják erősíteni. A csapat teljes jogú tagja maradt a tavalyi bronzérmesek közül Arnóth Zoltán, Burai Tibor, Kókai Dávid, Komlósi Attila, Nagy Dömötör, Nyerges Zalán és Rékasi Bojta, az Olaj KK U18-ból érkezett Bakos Levente, Csapó Gábor, Horváth Csaba, Horváth Róbert és Kállai Marcell, valamint a Szolnoki Sportcentrum Kosárlabda Akadémiától Csák Bence. A társaság megerősítése, és a több játéklehetőség érdekében, visszajátszik az U20 csapatba az Olajbányász öt profi játékosa, Frank Áron, Gilszki Erik, Orbán Bendegúz, Pallai Tamás és Taiwo Samuel is.