Először játszik hazai pályán az Olaj, a EuroChallenge Kupa idei sorozatában
2012. 11. 27.
Három idegenbeli EuroChallenge mérkőzés után ma este 19 órakor már hazai pályán szerepel a sorozatban a Szolnoki Olaj, amely a német Oldenburg csapatát fogadja a tiszaligeti arénában.
A vendégek veretlenül vezetik az F jelű csoportot a EuroChallenge Kupában, nevezetesen mindhárom meccsüket megnyerték, igaz mindegyiket hazai pályán játszották. Az Olajt és a Temesvárt 17-17, míg a Körmendet 31 ponttal verték Sebastian Machowski edző tanítványai. A Bundesliga 18 csapatos mezőnyében hét győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyen tanyáznak. A legutóbbi bajnoki fordulóban valóságos erődemonstrációt tartottak, hiszen 113-62-re győzték le a Hagen együttesét. A statisztikából is kiderül, hogy a kulcsemberek a szokottnál is kevesebbet játszottak, egyértelmű hogy már az Olaj elleni idegenbeli meccsre tartalékoltak.
Tudják, nem lesz könnyű dolguk a Tiszaligetben, ahol egy csapat sem mehet biztosra. A EuroChallenge sorozatban harmadik idényét tölti a szolnoki együttes, közben 13 mérkőzést tudott le hazai környezetben, mindebből 12 összecsapást nyert meg a társaság. Érdekesség, hogy az elmúlt szezonban az első és második csoportkörben is német csapattal csatázott az Olaj, előbb az Artland Dragons, majd a Telekom Bonn is alulmaradt a Tiszaligetben. Az utóbbiak különösen zokon vették a vereséget, mert ennek köszönhetően nem jutottak a nyolc közé. Arról nem beszélve, hogy ezt követően a négyes döntőig meneteltek Horváth Ákosék. Ennyit a múltról.
A jelenben az oldenburgi vereséget követően Körmenden és Temesváron is nyerni tudott a Szolnok, ami azt is jelenti, hogy a csapat harcban áll a két továbbjutó hely valamelyikért. Az biztos, hogy két győzelem még szükségeltetik a piros-feketék számára a biztos tovább lépéshez. Nem lenne baj, ha már a mai mérkőzést is győzelemmel zárnák a szolnokiak, akikre továbbra is erőltetett menet vár, hiszen szombaton este Szkopjéban már egy újabb Adria Liga összecsapáson szerepelnek.
- Vissza akarunk vágni a német csapatnak az első fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért - kezdte Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Csalóka volt az Oldenburgban elszenvedett 17 pontos vereségünk, hiszen három perccel a vége előtt még csak nyolc pont volt a hátrányunk. Sajnos így alakult, ma este próbálunk javítani, folytatni akarjuk jó sorozatunkat a EuroChallenge Kupában. A beteséggel bajlódó Németh Isti kivételével mindenki a fedélzeten, készen állunk a ma esti összecsapásra.
A találkozót, akárcsak az Adria ligásakat a Sport Televízió fogja közvetíteni.