Archívum - Hírek

Hazai környezetben az Olaj

2014. 04. 30.

A bajnoki cím megszerzése a következő feladat
Hazai környezetben az Olaj
Hétfő éjfélkor szállt le a szolnoki kosarasokat szállító gép a Liszt Ferenc repülőtéren. A játékosok keddre szabadnapot kaptak, ma délelőtt azonban újra edzésbe álltak, hiszen a magyar bajnokságban komoly feladat vár még rájuk.

Több szempontból is felejthetetlen a bolognai Final Four. Az Olaj-szurkolók kivívták a Reggio Emilia-szimpatizánsok elismerését is, a hazai fanatikusok szerint igazi hangulat akkor lett volna a döntőben, ha a magyar csapattal játszanak. Sajnos nem teljesült a kívánságuk.

A magyar csapat tagjainak többsége ekkora tétért még nem játszott - két éve, a debreceni négyes döntőben csak Báder Márton és Obie Trotter szerepelt az Olajban. Az egyéni statisztikákat nézve Strahinja Milosevic volt a legeredményesebb szolnoki játékos, a két mérkőzés alatt 13 pontot, 7,5 lepattanót átlagolt. A negyedik hely talán elmarad a remélttől, de tagadhatatlan, hogy Dragan Aleksic csapata megérdemelten játszhatott az elődöntőben.

- Felemás érzéseim vannak - mondta még a müncheni repülőtéren Simon Balázs. - Nagy dolognak tartom, hogy eljutottunk idáig, de a negyedik helynél jobb eredményben reménykedtem. Bebizonyítottuk, hogy helyünk van a legjobb négy csapat között, de az elveszített elődöntő nagyon fájó.

Hasonló érzések kavarogtak Vojvoda Dávidban is, aki a Triumf elleni elődöntőben tíz, a bronzmérkőzésen tizennégy pontot szerzett.

- Nagyon jó volt itt lenni, ilyen komoly csapatok ellen játszani - értékelt a válogatott bedobó, akit gyakran Davide-ként emlegetett a PalaDozzában a helyi műsorközlő. - Annak örülök, hogy partiban tudtunk velük lenni, de azt nagyon sajnálom, hogy nem sikerült jobb eredményt elérni. Az elődöntő egy már megnyert meccs volt, amit aztán a saját hibánkból vesztettünk el. Remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen rangos négyes tornán vehettünk részt.

Az Olaj centere, Báder Márton a vasárnapi harmadik helyért folyó meccsen tizenhét pontot szerzett, ezzel a mezőny legeredményesebbje lett. Más kérdés, hogy még ez a teljesítmény sem volt elég a harmadik helyhez.

- Az egyik szemünk sír, a másik nevet - értékelt a csapat kapitánya. - Két nyerhető meccset játszottunk, sajnos mindkettőt elvesztettük. Ezzel együtt büszkék lehetünk arra, hogy eljutottunk idáig, és helytálltunk. A szurkolóink pedig saját magukra lehetnek büszkét, hiszen Bolognában is fantasztikusak voltak.

Lóránt Péter számara nem volt ismeretlen a döntőt körülvevő hangulat. Az előző szezonban, még a Virtus Roma játékosaként volt része ilyesmiben.

- Utólag van bennünk hiányérzet - árulta el a magasbedobó. - Az elődöntő inkább nekünk állt, mint az oroszoknak. Természetesen sokkal jobb lett volna döntőt játszani. Nagyon erős mezőny jött össze a Final Four-ra, de nem vallottunk szégyent. Mindenkinek nagy tapasztalat volt ez a torna, mostantól azonban a bajnokságra koncentrálunk.

A keddi pihenőnap után ma délelőtt már edzést tartott Dragan Aleksic és Andrius Jurkunas. Szombaton a felsőházi középszakasz utolsó fordulójában a rájátszás első helye lesz a tét Pakson.

Forrás: Új Néplap - Gutai István
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Köszönőlevél 2014. 04. 30.
Véget ért a bolognai hétvége 2014. 04. 28.
Drámai csata után negyedik lett az Olaj 2014. 04. 27.
Meg akarjuk szerezni a harmadik helyet! 2014. 04. 27.
Egy nehéz nap éjszakája 2014. 04. 27.
Keserű lett a vége 2014. 04. 25.
Bizakodva várja az Olaj legénysége az elődöntőt 2014. 04. 25.
Megérkezett Bolognába az Olaj 2014. 04. 24.
A csapat elszánt és felkészült 2014. 04. 23.
Olaj-karaván Bolognába 2014. 04. 02.
Bolognában lesz a EuroChallenge Final Four 2014. 03. 31.
Stojan Ivkovic: Nem féltem az Olajt a kihívástól 2014. 03. 21.
Két év után újra a Final Fourban 2014. 03. 20.
Extrát nyújtott az Olaj 2014. 03. 18.
A döntőért játszik az Olaj 2014. 03. 18.
Már a Tartura készül az Olaj 2014. 03. 17.
Az Olaj kiharcolta a harmadik mérkőzés lehetőségét 2014. 03. 13.
Nyernie kell az Olajnak! 2014. 03. 13.
Kikapott az Olaj Tartuban 2014. 03. 11.
A sérült Báder Márton nélkül utaztak el a piros-feketék 2014. 03. 11.
Sziklákon át a négy közé 2014. 02. 27.
Megérdemelten jutott tovább az Olaj a nyolc közé 2014. 02. 25.
Akár csoportelső is lehet az Olaj 2014. 02. 25.
Mostantól a Cholet elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk 2014. 02. 20.
Az utolsó forduló dönt a továbbjutásról 2014. 02. 18.
Báderék bravúrjában bízva 2014. 02. 18.
Az Olaj játékosai mindent beleadtak a siker érdekében 2014. 02. 13.
Hatmeccses győzelmi sorozatban az Olaj 2014. 02. 11.
Olasz vendégek a Ligetben 2014. 02. 11.
Úgy játszott az Olaj, mintha a francia bajnokság élcsapata lenne 2014. 01. 31.
Magabiztos Olaj-győzelem Franciaországban 2014. 01. 29.
Idegenben a piros-feketék 2014. 01. 29.
Saját fegyverével verte meg szlovén ellenfelét az Olaj 2014. 01. 23.
Fontos Olaj-győzelem 2014. 01. 21.
Az egyik legjobban védekező csapat érkezik a Tiszaligetbe 2014. 01. 21.
A vártál simább vereséget szenvedett az Olaj Olaszországban 2014. 01. 16.
Olaj-vereség Reggio Emiliában 2014. 01. 14.
Bravúrgyőzelemre készülnek 2014. 01. 14.
Olasz, francia és szlovén csapatok az Olaj ellenfelei 2013. 12. 19.
Csoportmásodik lett az Olaj 2013. 12. 17.
Az Olaj az elsőségért lép pályára 2013. 12. 17.
Ez nem az Olaj napja volt 2013. 12. 11.
Partizanverés után jön a Marosvásárhely gárdája 2013. 12. 10.
A Rilski otthonában győzött az Olaj 2013. 12. 03.
Az Olaj Szamokovbanban juthat a legjobb tizenhat közé 2013. 12. 03.
A bolgár Rilski otthonában javíthat az Olaj együttese 2013. 11. 22.
A záró negyedben állva maradtak a piros-feketék 2013. 11. 20.
Minszkben az Olaj csapata 2013. 11. 20.
Nyilatkozatok a Mures-Olaj mérkőzés utáni sajtótájékoztatón 2013. 11. 12.
A végén hengerelt az Olaj 2013. 11. 12.
Kellő koncentráció kell az Olajnak a folytatásban 2013. 11. 07.
Nyilatkozatok az Olaj-Rilski mérkőzés utáni sajtótájékoztatón 2013. 11. 07.
A hajrában nyert az Olaj 2013. 11. 05.
Az Olajnak a továbbjutás a célja 2013. 11. 05.
Továbbjuthat csoportjából a Szolnoki Olaj legénysége 2013. 07. 06.
A továbbiakban három fronton lesz érdekelt a szolnoki együttes 2013. 03. 01.
Nem sikerült kiharcolni a továbbjutást 2013. 02. 26.
Ki-ki mérkőzésen az Olaj 2013. 02. 26.
Saját kezében az Olaj sorsa, nyerni kell a franciák ellen 2013. 02. 21.
Magabiztosan győzte le izraeli ellenfelét az Olaj 2013. 02. 19.
Izraeli vendégek Ligetben 2013. 02. 19.
Nem szállt el a továbbjutás 2013. 02. 12.
Nehéz meccs vár az Olajra Franciaországban 2013. 02. 12.
A rapszódikusan játszók csatájából rosszul jött ki az Olaj gárdája 2013. 01. 31.
A harmadik negyed rövidzárlatáért vereséggel fizetett az Olaj 2013. 01. 29.
Ezúttal Párizsban lépnek pályára a piros-feketék 2013. 01. 29.
Továbbra is hibátlan az Olaj 2013. 01. 25.
Olaj-győzelem Izraelben 2013. 01. 23.
Ezúttal az izraeli fővárosban lép pályára az Olaj legénysége 2013. 01. 23.
Önbizalom növelő győzelmet értek el az Olaj kosarasai 2013. 01. 17.
A hosszabbításban győzte le francia ellenfelét az Olaj 2013. 01. 15.
A francia bajnok Gravelines Dunkerque ellen nyitnak a piros-feketék 2013. 01. 15.
Továbbjutott az Olaj a EuroChallenge Kupa legjobb 16 csapata közé 2012. 12. 11.
Fél szemmel a Körmendre is figyelnie kell az Olaj-tábornak 2012. 12. 11.
Tovább tart az Olaj vesszőfutása 2012. 12. 05.
Ma este már az Alekszics-Kmézics duó irányítja a csapatot 2012. 12. 04.
Csak a harmadik negyedben játszottak jól a piros-feketék 2012. 11. 28.
Először játszik hazai pályán az Olaj, a EuroChallenge Kupa idei sorozatában 2012. 11. 27.
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató 2012. 11. 21.
Végig vezetve nyert az Olaj a Temesvár otthonában 2012. 11. 21.
Ma este Temesváron lép pályára az Olaj gárdája 2012. 11. 20.
Idegenbeli győzelmével tartja a lépést az Olaj 2012. 11. 14.
Nyerni akar a Szolnoki Olaj gárdája a vasi fellegvárban 2012. 11. 13.
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató 2012. 11. 07.
Vereséggel kezdett az Olaj a EuroChallenge kupában 2012. 11. 07.
Mától két fronton lesznek érdekeltek a piros-feketék 2012. 11. 06.
Hosszú menetelés előtt az Olaj 2012. 11. 03.
Sorsoltak a EuroChallenge kupában 2012. 07. 06.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.