Archívum - Hírek
2013. 11. 12.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyernünk a mérkőzést, fontos volt számunkra a győzelem. Ellenfelünk jól játszott az első félidőben, de megtaláltuk a megfelelő ritmust, miközben ők elfáradtak. Remélem, a folytatásban is jól fogunk majd teljesíteni.
Nagyon elégedett vagyok a győzelemmel, ugyanakkor dühös voltam a játékosaimra a második negyedben mutatott szív nélküli játék miatt. A félidei szünetben beszéltünk erről, és szerencsére megtaláltuk a megfelelő játékosokat, akikkel megnyertük a mérkőzést.
Az ellenfelünk ma jobb volt nálunk, mi megéreztük Martinic hiányát, illetve még mindig hiányzik Ciric. Harminc perig jól játszottunk, de ez kevés volt a győzelemhez.
Ez egy kemény mérkőzés volt, egy nemzetközileg tapasztalt csapattal szemben. Nagy hibát követtünk el azzal, hogy tiszta dobóhelyzeteket hagytunk ellenfelünknek. Ha nyerni szeretnénk, akkor 40 percen keresztül kell jól teljesítenünk. Az első forduló legértékesebb játékosának (Martinic) hiánya nagy probléma volt számunkra, de ma este a jobbik csapat nyert.
Bemutatkozás
Csak az Olaj
A kosárlabda kezdete
Megalakul az Olaj
Tiszavirág Aréna
Szolnok
Csapat
U20
U18
Megyei
Műsor
2019/2020
NB I. "A" U20
NB I. "B" U20
Regionális Junior U18
JNSZ Megyei Bajnokság
Archívum
Hírek 2002-
Tudósítások 2012-
Eredmények 2012-
Helyezések 1990-
Hasznos infó
Elérhetőség
Sporttámogatás
Basketball Camp Szolnok
Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.