Archívum - Hírek

Fél szemmel a Körmendre is figyelnie kell az Olaj-tábornak

2012. 12. 11.

Újabb fontos meccs előtt áll az Olaj KK, amely ma este hat órakor a Temesvár csapatát fogadja a tiszaligeti arénában.
Fél szemmel a Körmendre is figyelnie kell az Olaj-tábornak
A piros-feketéket az immár a vezetőedzővé kinevezett Nenad Asceric irányítja majd az EuroChallenge kupa első csoportkörének záró fordulójában. A szerb-osztrák származású szakember egykoron szerepelt Franciaországban, és kilenc évet húzott le az osztrákoknál, innen van az állampolgársága is. A St. Pölten együttesével ötszörös osztrák bajnok és háromszoros kupagyőztes volt, emellett 22-szer szerepelt nyugati szomszédaink nemzeti csapatában. Érdekesség, hogy cirka két hét sem telt el azóta, hogy az Olaj új edzője aláírt a német másodosztályú Gotha Rockets csapatához, ám kilépési lehetőséggel tette mindezt, most pedig élt is ezzel az opciójával, hogy az Adria Ligában is megmutathassa, mit tud.

Egyébiránt idén nyáron úgy volt, hogy a szakember Körmendre szerződik, de a tulajdonosváltás miatt nem jött létre a frigy. Tegyük hozzá, Asceric neve nemcsak a Körmend, vagy a St. Pölten kapcsán ismerős, hanem immár négy esztendeje ő vezényli az osztrák válogatottat, amely az Európa-bajnoki selejtezőn legyőzte a magyar nemzeti csapatot.

Asceric már a szombati Zadar elleni Adria Liga meccsen megbízottként irányította a szolnoki csapatot, most hazai közönség előtt már vezetőedzőként debütál az Olaj kispadján. Nem lesz könnyű dolga a szakembernek, hiszen az együttes az utolsó helyen áll az Adria Ligában. Az EuroChallenge kupában pedig nem a saját kezében van a sorsa. Ugyebár az F-jelű csoportról van szó, melyből a veretlenül álló német Oldenburg elsőként továbbjutott, a második továbbjutó helyért a Körmend, a Temesvár és az Olaj viaskodik.

A ma esti utolsó körben, Szolnok-Temesvár és Körmend-Oldenburg derbi lesz. Az Olaj akkor juthat tovább, ha legyőzi a Temesvárt, az Oldenburg pedig nyer Körmenden.

A mérkőzések egyaránt este hat órakor kezdődnek, Szolnokról a Sport2 fog közvetíteni.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Hazai környezetben az Olaj 2014. 04. 30.
Köszönőlevél 2014. 04. 30.
Véget ért a bolognai hétvége 2014. 04. 28.
Drámai csata után negyedik lett az Olaj 2014. 04. 27.
Meg akarjuk szerezni a harmadik helyet! 2014. 04. 27.
Egy nehéz nap éjszakája 2014. 04. 27.
Keserű lett a vége 2014. 04. 25.
Bizakodva várja az Olaj legénysége az elődöntőt 2014. 04. 25.
Megérkezett Bolognába az Olaj 2014. 04. 24.
A csapat elszánt és felkészült 2014. 04. 23.
Olaj-karaván Bolognába 2014. 04. 02.
Bolognában lesz a EuroChallenge Final Four 2014. 03. 31.
Stojan Ivkovic: Nem féltem az Olajt a kihívástól 2014. 03. 21.
Két év után újra a Final Fourban 2014. 03. 20.
Extrát nyújtott az Olaj 2014. 03. 18.
A döntőért játszik az Olaj 2014. 03. 18.
Már a Tartura készül az Olaj 2014. 03. 17.
Az Olaj kiharcolta a harmadik mérkőzés lehetőségét 2014. 03. 13.
Nyernie kell az Olajnak! 2014. 03. 13.
Kikapott az Olaj Tartuban 2014. 03. 11.
A sérült Báder Márton nélkül utaztak el a piros-feketék 2014. 03. 11.
Sziklákon át a négy közé 2014. 02. 27.
Megérdemelten jutott tovább az Olaj a nyolc közé 2014. 02. 25.
Akár csoportelső is lehet az Olaj 2014. 02. 25.
Mostantól a Cholet elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk 2014. 02. 20.
Az utolsó forduló dönt a továbbjutásról 2014. 02. 18.
Báderék bravúrjában bízva 2014. 02. 18.
Az Olaj játékosai mindent beleadtak a siker érdekében 2014. 02. 13.
Hatmeccses győzelmi sorozatban az Olaj 2014. 02. 11.
Olasz vendégek a Ligetben 2014. 02. 11.
Úgy játszott az Olaj, mintha a francia bajnokság élcsapata lenne 2014. 01. 31.
Magabiztos Olaj-győzelem Franciaországban 2014. 01. 29.
Idegenben a piros-feketék 2014. 01. 29.
Saját fegyverével verte meg szlovén ellenfelét az Olaj 2014. 01. 23.
Fontos Olaj-győzelem 2014. 01. 21.
Az egyik legjobban védekező csapat érkezik a Tiszaligetbe 2014. 01. 21.
A vártál simább vereséget szenvedett az Olaj Olaszországban 2014. 01. 16.
Olaj-vereség Reggio Emiliában 2014. 01. 14.
Bravúrgyőzelemre készülnek 2014. 01. 14.
Olasz, francia és szlovén csapatok az Olaj ellenfelei 2013. 12. 19.
Csoportmásodik lett az Olaj 2013. 12. 17.
Az Olaj az elsőségért lép pályára 2013. 12. 17.
Ez nem az Olaj napja volt 2013. 12. 11.
Partizanverés után jön a Marosvásárhely gárdája 2013. 12. 10.
A Rilski otthonában győzött az Olaj 2013. 12. 03.
Az Olaj Szamokovbanban juthat a legjobb tizenhat közé 2013. 12. 03.
A bolgár Rilski otthonában javíthat az Olaj együttese 2013. 11. 22.
A záró negyedben állva maradtak a piros-feketék 2013. 11. 20.
Minszkben az Olaj csapata 2013. 11. 20.
Nyilatkozatok a Mures-Olaj mérkőzés utáni sajtótájékoztatón 2013. 11. 12.
A végén hengerelt az Olaj 2013. 11. 12.
Kellő koncentráció kell az Olajnak a folytatásban 2013. 11. 07.
Nyilatkozatok az Olaj-Rilski mérkőzés utáni sajtótájékoztatón 2013. 11. 07.
A hajrában nyert az Olaj 2013. 11. 05.
Az Olajnak a továbbjutás a célja 2013. 11. 05.
Továbbjuthat csoportjából a Szolnoki Olaj legénysége 2013. 07. 06.
A továbbiakban három fronton lesz érdekelt a szolnoki együttes 2013. 03. 01.
Nem sikerült kiharcolni a továbbjutást 2013. 02. 26.
Ki-ki mérkőzésen az Olaj 2013. 02. 26.
Saját kezében az Olaj sorsa, nyerni kell a franciák ellen 2013. 02. 21.
Magabiztosan győzte le izraeli ellenfelét az Olaj 2013. 02. 19.
Izraeli vendégek Ligetben 2013. 02. 19.
Nem szállt el a továbbjutás 2013. 02. 12.
Nehéz meccs vár az Olajra Franciaországban 2013. 02. 12.
A rapszódikusan játszók csatájából rosszul jött ki az Olaj gárdája 2013. 01. 31.
A harmadik negyed rövidzárlatáért vereséggel fizetett az Olaj 2013. 01. 29.
Ezúttal Párizsban lépnek pályára a piros-feketék 2013. 01. 29.
Továbbra is hibátlan az Olaj 2013. 01. 25.
Olaj-győzelem Izraelben 2013. 01. 23.
Ezúttal az izraeli fővárosban lép pályára az Olaj legénysége 2013. 01. 23.
Önbizalom növelő győzelmet értek el az Olaj kosarasai 2013. 01. 17.
A hosszabbításban győzte le francia ellenfelét az Olaj 2013. 01. 15.
A francia bajnok Gravelines Dunkerque ellen nyitnak a piros-feketék 2013. 01. 15.
Továbbjutott az Olaj a EuroChallenge Kupa legjobb 16 csapata közé 2012. 12. 11.
Tovább tart az Olaj vesszőfutása 2012. 12. 05.
Ma este már az Alekszics-Kmézics duó irányítja a csapatot 2012. 12. 04.
Csak a harmadik negyedben játszottak jól a piros-feketék 2012. 11. 28.
Először játszik hazai pályán az Olaj, a EuroChallenge Kupa idei sorozatában 2012. 11. 27.
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató 2012. 11. 21.
Végig vezetve nyert az Olaj a Temesvár otthonában 2012. 11. 21.
Ma este Temesváron lép pályára az Olaj gárdája 2012. 11. 20.
Idegenbeli győzelmével tartja a lépést az Olaj 2012. 11. 14.
Nyerni akar a Szolnoki Olaj gárdája a vasi fellegvárban 2012. 11. 13.
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató 2012. 11. 07.
Vereséggel kezdett az Olaj a EuroChallenge kupában 2012. 11. 07.
Mától két fronton lesznek érdekeltek a piros-feketék 2012. 11. 06.
Hosszú menetelés előtt az Olaj 2012. 11. 03.
Sorsoltak a EuroChallenge kupában 2012. 07. 06.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.