Archívum - Hírek

Ma este már az Alekszics-Kmézics duó irányítja a csapatot

2012. 12. 04.

A honi rivális Körmend ellen vigasztalódhatnak a Tisza-parti piros-feketék a EuroChallenge Kupában
Ma este már az Alekszics-Kmézics duó irányítja a csapatot
Immár az 5. forduló mérkőzéseit játsszák a EuroChallenge Kupában. Az "F" jelű négyesben a veretlenül listavezető német Oldenburg csapata az egy győzelemmel álló Temesvár vendége lesz. A másik párban két győzelme van a Szolnoknak, amely ma este hét órakor az egy győztes meccset maga mögött tudó Körmendet fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Ha az Oldenburg és az Olaj is győzelemmel zárja a ma esti párharcot, akkor már a jövő keddi utolsó forduló előtt eldől a két továbbjutó gárda kiléte.

Ezért ennyire ne rohanjunk előre! A Vas megyei gárdát nem szabad leírni, melynek megjött az étvágya, hiszen egy hete megverte a Temesvárt.

- Az a cél, hogy továbbra is javuló formát mutassunk - mondta a Rába-partiak trénere, Hencsey Tamás a Vas Népe honlapján. - Az előző hetünk jól sikerült, amiből remélhetőleg tudunk meríteni, és idegenben is jó teljesítményt nyújtunk. A szolnokiak az edzőváltás után biztosan bizonyítani akarnak, valamint hazai közönségüknek megmutatnák, hogy többre képesek. Ám mivel nem új edző érkezett hozzájuk, ezért nem hiszem, hogy változna a játékuk. A csoportból még tovább is lehet jutni, és minden meccsen nyerni akarunk, ám nem egy rossz csapatról van szó. Erős bajnokságban szerepel, melyből hosszú távon meríthet. A hétvégi bajnoki meccsre is készülünk, és kíváncsi vagyok, működik-e, amit elgondoltunk.

Az Olajnál edzőváltás történt, hosszú idő után már nem a klub legsikeresebb edzője, Pór Péter, hanem eddigi segítője, Dragan Aleksic készíti fel a csapatot az elkövetkező hetek feladataira. A másodedző Kmézics Zorán lesz. A két szerb szakembernek kell egyenesbe hoznia a csapat igencsak kátyúba ragadt szekerét. Igaz, egyelőre ideiglenes megbízást kaptak az Olaj elöljáróitól. Mindenesetre az együttes készül a feladatokra.

- Újabb fontos meccset fogunk játszani, ráadásul magyar riválissal fogunk találkozni - kezdte Báder Márton, a szolnokiak csapatkapitánya. - A legutóbbi találkozóink gyatrán sikerültek, hiányzik a sikerélmény. Nagyon kellenének az eredmények, amik visszahoznák az önbizalmunkat. Arról nem beszélve, hogy szeretnénk kiszolgálni lelkes szurkolótáborunkat, amely nem ehhez szokott hozzá.

A mérkőzést ezúttal a Sport M televízió közvetíti élőben. A felek U23-as csapatai pedig bajnoki mérkőzésen találkoznak 16 órakor.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Hazai környezetben az Olaj 2014. 04. 30.
Köszönőlevél 2014. 04. 30.
Véget ért a bolognai hétvége 2014. 04. 28.
Drámai csata után negyedik lett az Olaj 2014. 04. 27.
Meg akarjuk szerezni a harmadik helyet! 2014. 04. 27.
Egy nehéz nap éjszakája 2014. 04. 27.
Keserű lett a vége 2014. 04. 25.
Bizakodva várja az Olaj legénysége az elődöntőt 2014. 04. 25.
Megérkezett Bolognába az Olaj 2014. 04. 24.
A csapat elszánt és felkészült 2014. 04. 23.
Olaj-karaván Bolognába 2014. 04. 02.
Bolognában lesz a EuroChallenge Final Four 2014. 03. 31.
Stojan Ivkovic: Nem féltem az Olajt a kihívástól 2014. 03. 21.
Két év után újra a Final Fourban 2014. 03. 20.
Extrát nyújtott az Olaj 2014. 03. 18.
A döntőért játszik az Olaj 2014. 03. 18.
Már a Tartura készül az Olaj 2014. 03. 17.
Az Olaj kiharcolta a harmadik mérkőzés lehetőségét 2014. 03. 13.
Nyernie kell az Olajnak! 2014. 03. 13.
Kikapott az Olaj Tartuban 2014. 03. 11.
A sérült Báder Márton nélkül utaztak el a piros-feketék 2014. 03. 11.
Sziklákon át a négy közé 2014. 02. 27.
Megérdemelten jutott tovább az Olaj a nyolc közé 2014. 02. 25.
Akár csoportelső is lehet az Olaj 2014. 02. 25.
Mostantól a Cholet elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk 2014. 02. 20.
Az utolsó forduló dönt a továbbjutásról 2014. 02. 18.
Báderék bravúrjában bízva 2014. 02. 18.
Az Olaj játékosai mindent beleadtak a siker érdekében 2014. 02. 13.
Hatmeccses győzelmi sorozatban az Olaj 2014. 02. 11.
Olasz vendégek a Ligetben 2014. 02. 11.
Úgy játszott az Olaj, mintha a francia bajnokság élcsapata lenne 2014. 01. 31.
Magabiztos Olaj-győzelem Franciaországban 2014. 01. 29.
Idegenben a piros-feketék 2014. 01. 29.
Saját fegyverével verte meg szlovén ellenfelét az Olaj 2014. 01. 23.
Fontos Olaj-győzelem 2014. 01. 21.
Az egyik legjobban védekező csapat érkezik a Tiszaligetbe 2014. 01. 21.
A vártál simább vereséget szenvedett az Olaj Olaszországban 2014. 01. 16.
Olaj-vereség Reggio Emiliában 2014. 01. 14.
Bravúrgyőzelemre készülnek 2014. 01. 14.
Olasz, francia és szlovén csapatok az Olaj ellenfelei 2013. 12. 19.
Csoportmásodik lett az Olaj 2013. 12. 17.
Az Olaj az elsőségért lép pályára 2013. 12. 17.
Ez nem az Olaj napja volt 2013. 12. 11.
Partizanverés után jön a Marosvásárhely gárdája 2013. 12. 10.
A Rilski otthonában győzött az Olaj 2013. 12. 03.
Az Olaj Szamokovbanban juthat a legjobb tizenhat közé 2013. 12. 03.
A bolgár Rilski otthonában javíthat az Olaj együttese 2013. 11. 22.
A záró negyedben állva maradtak a piros-feketék 2013. 11. 20.
Minszkben az Olaj csapata 2013. 11. 20.
Nyilatkozatok a Mures-Olaj mérkőzés utáni sajtótájékoztatón 2013. 11. 12.
A végén hengerelt az Olaj 2013. 11. 12.
Kellő koncentráció kell az Olajnak a folytatásban 2013. 11. 07.
Nyilatkozatok az Olaj-Rilski mérkőzés utáni sajtótájékoztatón 2013. 11. 07.
A hajrában nyert az Olaj 2013. 11. 05.
Az Olajnak a továbbjutás a célja 2013. 11. 05.
Továbbjuthat csoportjából a Szolnoki Olaj legénysége 2013. 07. 06.
A továbbiakban három fronton lesz érdekelt a szolnoki együttes 2013. 03. 01.
Nem sikerült kiharcolni a továbbjutást 2013. 02. 26.
Ki-ki mérkőzésen az Olaj 2013. 02. 26.
Saját kezében az Olaj sorsa, nyerni kell a franciák ellen 2013. 02. 21.
Magabiztosan győzte le izraeli ellenfelét az Olaj 2013. 02. 19.
Izraeli vendégek Ligetben 2013. 02. 19.
Nem szállt el a továbbjutás 2013. 02. 12.
Nehéz meccs vár az Olajra Franciaországban 2013. 02. 12.
A rapszódikusan játszók csatájából rosszul jött ki az Olaj gárdája 2013. 01. 31.
A harmadik negyed rövidzárlatáért vereséggel fizetett az Olaj 2013. 01. 29.
Ezúttal Párizsban lépnek pályára a piros-feketék 2013. 01. 29.
Továbbra is hibátlan az Olaj 2013. 01. 25.
Olaj-győzelem Izraelben 2013. 01. 23.
Ezúttal az izraeli fővárosban lép pályára az Olaj legénysége 2013. 01. 23.
Önbizalom növelő győzelmet értek el az Olaj kosarasai 2013. 01. 17.
A hosszabbításban győzte le francia ellenfelét az Olaj 2013. 01. 15.
A francia bajnok Gravelines Dunkerque ellen nyitnak a piros-feketék 2013. 01. 15.
Továbbjutott az Olaj a EuroChallenge Kupa legjobb 16 csapata közé 2012. 12. 11.
Fél szemmel a Körmendre is figyelnie kell az Olaj-tábornak 2012. 12. 11.
Tovább tart az Olaj vesszőfutása 2012. 12. 05.
Csak a harmadik negyedben játszottak jól a piros-feketék 2012. 11. 28.
Először játszik hazai pályán az Olaj, a EuroChallenge Kupa idei sorozatában 2012. 11. 27.
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató 2012. 11. 21.
Végig vezetve nyert az Olaj a Temesvár otthonában 2012. 11. 21.
Ma este Temesváron lép pályára az Olaj gárdája 2012. 11. 20.
Idegenbeli győzelmével tartja a lépést az Olaj 2012. 11. 14.
Nyerni akar a Szolnoki Olaj gárdája a vasi fellegvárban 2012. 11. 13.
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató 2012. 11. 07.
Vereséggel kezdett az Olaj a EuroChallenge kupában 2012. 11. 07.
Mától két fronton lesznek érdekeltek a piros-feketék 2012. 11. 06.
Hosszú menetelés előtt az Olaj 2012. 11. 03.
Sorsoltak a EuroChallenge kupában 2012. 07. 06.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.