Stojan Ivkovic: Nem féltem az Olajt a kihívástól
2014. 03. 21.
Szolnoki kötödését sose tagadta, jelenleg is a klub nemzetközi referense
Stojan Ivkovic miután edzőségre adta a fejét Pécsen dolgozott, mostanság Kecskeméten vezeti a szakmai munkát. Végül és nem utolsó sorban a felnőttválogatott szövetségi kapitánya. Szolnoki kötödését sose tagadta, jelenleg is a klub nemzetközi referense. Ha teheti a Tiszaligeti Sportcsarnok lelátójáról figyeli a szolnoki csapat mérkőzéseit.
- Én is azt tanácsoltam a vezetőknek, hogy áldozzák fel a Partizán elleni Adria Liga meccset - kezdte Ivkovic. - A hosszú és fárasztó utazás helyett inkább készüljön föl a csapat a Tartu elleni mindent eldöntő csatára. Fel is készült az együttes tisztességesén a csatára, amit magabiztosan nyert meg. És egy ilyen jó eredményre már felfigyelnek az egész kontinensen. Úgy látom és hallom ma már neve van a szolnoki kosárlabdának Európában.
Ivkovic arról is beszélt, hogy évek óta tudatos, szisztematikus munka folyik a Szolnoki Olajnál.
- Pór Péter után a klub kinevelt még egy szakembert, Dragan Aleksicet, aki ragyogóan összefogja a csapatot. És akkor még nem beszéltem a háttérről, Tóth Zoli és Vereb Dudi sokat tesznek azért, hogy a csapat zavartalanul tudjon készülni a feladatokra. Tudom, hogy nem lesz könnyű a Final Four, hiszen nagy kosárlabda nemzetek csapatai jutottak a döntőbe, de én nem féltem az Olajt az újabb kihívástól.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba