Továbbra is hibátlan az Olaj
2013. 01. 25.
Nagyot kell küzdenie a csapatnak a továbbjutásért
Erre kevesen számítottunk, az Olaj csapata két győzelemmel, százszázalékos mérleggel áll a EuroChallenge Kupa második csoportkörében. A piros-feketék előbb az elmúlt kedden hazai pályán a francia Gravelinest, szerdán este pedig idegenben az izraeli Hapoel Holont verték.
Az elmúlt héten az európai TOP Ligákhoz tartozó ProA, vagyis a francia bajnokság listavezetőjét a Gravelinest győzték le 75-71-re Báder Mártonék. Legutóbb pedig hat amerikai légióssal felálló Holon csapatát 77-72-re győzték le tel-avivi otthonában. Az izraeli csapat a csoport negyedik tagja, a Paris Levallois csarnokában 83-66-os vereséggel kezdte a második csoportkört. Ez utóbbi meccsen sérülése miatt nem játszhatott a 206 cm magas center Franlin Hassel. Az Olaj ellen viszont már pályára léphetett az amerikai középjátékos, aki 14 pontja mellett szedett 9 lepattanót is, mégsem tudtak nyerni a hazaiak.
Pedig az Olaj szempontjából rosszul indult a találkozó. Elkapták a fonalat a Holon játékosai, olykor 10-12 ponttal is előrébb tartottak, mint a szolnoki vendégek. Szerencsére Báder Márton jól lepattanózott, Horváth Ákos pedig pontosan célzott távolról, öt triplát dobott az első félidőben. A félidő utolsó két percében 42-29-ről lett 42-36 az állás. A fordulás után a ponterős Dyson egy triplával megint kilenc pontra növelte a különbséget (45-36). Innentől azonban szép lassan felzárkózott az Olaj, a negyed végére Szabó Miklós centerből elért találataival 55-54.
A záró játékrészben az addig nulla pontos Rashad Bell villant meg, egy triplát dobott. Innentől már nem adta ki a kezéből a vezetést a szolnoki legénység. Bő három perccel a vége előtt Horváth hatodik hármasával megint öttel vezettek a vendégek. A végjátékban óriási izgalmak voltak, a pályán belül és azon kívül is. A hazaiak most már betaláltak kintről, de Ernests Kalve, Báder Márton és az öt gólpasszt kiosztó James Florence precíz büntetőivel megnyerte az Olaj a mérkőzést.
- Gratulálnom kell ellenfelünknek, amely a hajrában felőrölt minket - mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Dan Samir, a Holon edzője, az nso.hu-nak: - A meccs végére elfogyott az erőnk. Sajnos nem vagyunk jó passzban, gyorsan el kell felejteni ezt a meccset.
Győzelmével átvette a vezetést az Olaj a "J" jelű négyesben, ám a továbbjutásért még nagyot kell küzdenie a csapatnak. Még az is lehet, hogy négy győzelem esetén is számolgatni kell. Mindenesetre fordulóról fordulóra okosabbak leszünk. A folytatásban jövő kedden a Paris Levallois otthonában lép pályára a csapat. Ezt megelőzve azonban szombaton Splitben Adria Liga meccsen lesz jelenésük Báder Mártonéknak.
- Nagyot kellett harcolnunk ezért a sikerért, így különösen örülök, hogy nyertünk - összegzett Nenad Asceric, a szolnokiak mestere. - Az a csapat, amelyik a Holon otthonában győzni tud, az jó eséllyel pályázik a továbbjutásra.