Egy nehéz nap éjszakája
2014. 04. 27.
A Triumftól elszenvedett kétpontos vereség letaglózta a társaságot
Nagyon sokára tudta elhagyni a PalaDozzát a Szolnoki Olaj csapatbusza. Lóránt Pétert és Keller Ákost sorsolták ki a kötelező doppingvizsgálatra. Míg a két kosaras teljesítette élsportolói kötelességét, a többiek a csarnok előtt várakoztak.
Andrius Jurkunas edző mintha nem is ezen a bolygón lett volna. A hatalmas termetű ember bánata vetekedett fizikai paramétereivel. Egy-egy szót szólt, majd szétvetette a csalódottság. De a többiek, Simon Balázs, Vojvoda Dávid is ténfergett, valamennyien a vereség hatása alatt voltak. Még a csapat amerikai játékosai is alig tudtak megszólalni, pedig ők állítólag könnyen túlteszik magukat a csapásokon.
Fél tíz után ért szálláshelyére a csapat, a vacsora hangulatáról pedig jobb nem is beszélni. Minden közös étkezésnél ment az ugratás, a nevetgélés, most az evőeszközök zaja volt a leghangosabb. A játékosok gyorsan visszatértek szobáikba, de nehezen tudtak az álmokba menekülni. Eközben szomorú szolnoki szurkolók sétáltak a városban, kis csendesek voltak, pedig ez tőlük is szokatlan viselkedésforma.
Péteken a II. világháború végét ünnepelték Olaszországban, a nemzeti ünnep után szombat délelőtt visszatért az élet az errefelé megszokott kerékvágásába. Az éjszakai eső felfrissítette a levegőt, remélhetőleg a csapatra is jótékonyan hat.
Azt valamennyi szakember egybehangzóan állítja, hogy a másik elődöntőt 66-55-re elvesztő török Gaziantepnél jobb a szolnoki csapat, ám valamennyien hozzátették: ez az állítás csak akkor igaz, ha az Olaj nem úgy kapott volna ki, ahogy. Bodrogváry Iván, FIBA-komisszár szerint is nagy lehetőséget szalasztott el a csapat azzal, hogy az utolsó másfél percben nem szerzett legalább egy kosarat.
Ám az általános levertség ellenére bőven van motiváció. Nemzetközi sorozatban szerezhet érmet a magyar csapat, és ez valóban Európára szóló teljesítmény lenne. Felrázni aligha kell a játékosokat, hiszen nagyon jól tudják, hogyan kell kezelni az ilyen nehéz helyzeteket. A közel háromszáz szolnoki szurkolón aligha fog múlni és abban is reménykedhetünk, hogy a pénteki, jó esetben is semleges olasz szurkolók mellénk állnak. Ahogy a Triumf ellen a mennyből a pokolba jutottunk, ugyanúgy megtehetjük az utat fölfelé is a Gaziantep legyőzésével.
Ki nem ugrál...
Az Olaj-szurkolók is sokszor skandálják ezt a rigmust. Létezik ennek olasz változata is, amit a Reggio Emilia - Gaziantep elődöntő végén hallottunk, amikor már biztossá vált, hogy a rendező olaszok jutnak a döntőbe. Bologna és Reggio Emilia nagyjából 80 kilométer távolságra van egymástól, így aligha szövődött igaz, mély barátság a két szurkolótábor között. Az utolsó percekben a nagyjából négyezer piros-fehér drukker önfeledten ordibálta, hogy "Ki nem ugrál, bolognai, hej, hej!". Tette mindezt Bolognában.
Forrás: Új Néplap - Gutai István