Archívum - Hírek

FIBA Europe Cup csoportellenfelek a 2. csoportkörben

2018. 11. 25.

Az I-csoportba került az Olaj
FIBA Europe Cup csoportellenfelek a 2. csoportkörben
December tizenkettedikén kezdődik a FIBA Europe Cup második csoportköre.

Pinar Karsiyaka (TUR)

A Szolnoki Olaj az első fordulóban a Pinar Karsiyaka csapatát fogadja a Tiszaligetben. Néhány érdekesség a török csapatról.

A vörös-zöld klubszínekben teperő Pinar Karsiyaka csapatát 1966-ban alapították Izmirben. A klub ugyan nem számít élcsapatnak Törökországban, két bajnoki címet így is össze tudott gereblyézni. Az elsőt 1987-ben, a másodikat 2015-ben, mégpedig általános elképedésre, hiszen akkor a török liga már igencsak magasan jegyzett bajnoksága volt a kontinensnek.

A nyolcvanas évek óta szerepel kisebb- nagyobb sikerekkel az európai színtéren. 2010-ben és 2015-ben is az EuroLigában indult, mindkétszer eljutott a legjobb tizenhatig. Legnagyobb nemzetközi sikerét - egyben legnagyobb szívfájdalmát is - 2013-ban érte el. A 2012-13-as szezonban az Olajhoz hasonlóan az EuroChallenge-sorozatban indult. Az akkor még Báder Mártont is legénységi állományában tudó szolnoki csapat a legjobb tizenhatig jutott. Ám a Karsiyaka bejutott a legjobb négy közé, sőt, a Final Four házigazdája is lehetett. Az elődöntőben 66−62-ra legyőzte a német EWE Baskets Oldenburgot. 2013 április 28-án Izmiren végigsöpört a kosárlabda-járvány: első nemzetközi fináléjára készült a csapat, a szurkolótábor pedig az első trófeára. Ám az ötezer férőhelyes Mustafa Kemal Atatürk Csarnokban - kell-e mondani, hogy csordultig telt ház előtt - a Szamara 77−76-ra legyőzte a házigazdát, így odalett a török ünnep.

A Pinar Karsiyaka igazolási politikájára jellemző, hogy elég gyakran tudnak megakasztani olyan légiósokat, akik náluk lakják be a török/európai kosárlabdát, ott szokták a légkört, majd továbbállnak egy jóval erősebb csapathoz. Ahol ugyancsak nem vallanak szégyent. Európai karrierje kezdeti szakaszában vörös-zöldbe bújt például Henry Domercant, aki izmiri szolgálatát követően az Efes, az Olympiakosz, a Siena, a Kazany és a Galatasaray csapataiban is nagyot domborított. De szolgálta a klubot hosszabb-rövidebb ideig Marcus Slaughter, D. J. Strawberry, vagy Bobby Dixon is, aki 2015-ben az Ali Muhammed nevet és a török állampolgárságot is felvette. Ugyanabban az esztendőben a Fenerbahce-val megnyerte az EuroLigát.

A klubnak van magyar - egyenesen szolnoki - vonatkozása is, még ha nem is túl vaskos. A 2014-15-ös szezonban Szolnokon játszó Lazeric Jones 2016-ban szerepelt a Karsiyakában, tavaly pedig Jarrod Jones tolta a Bajnokok Ligájában a török csapat szekerét. Tavaly pedig a Körmend éppen Izmirből igazolta le Kevin Dillard nevű játékosát.

A Pinar Karsiyaka jelenleg a tizedik helyen áll a tizenöt csapatos török bajnokságban. Ettől a szezontól Ozhan Civgin a vezetőedzője, akinek ez a negyedik klubja szakvezetőként Törökországban. Túlzás lenne azt állítani, hogy a keretük hemzsegne a már ismert játékosoktól. De a fentebb már említett játékospolitika okán könnyen lehet, hogy némelyikük komoly karriert futhat be akár Törökországban, akár Európában. A legnagyobb reményekkel ezt illetően a 16(!) esztendős török siheder, Inanc Hotamis kecsegtet. Természetesen még nem ő a prímhegedűs az alakulatban. Az egyiptomi Assem Marei, a litván Deividas Gaiulis, az amerikai Kameron Chatman és honfitársa, Erving Walker még előtte áll a sorban. Mint ahogy a jamaikai-amerikai Sek Henry is. A török vérvonal egyik legkomolyabb képviselője Berk Ugurlu, aki tavalyelőtt igazolt a Fenertől Imzirbe.

A Pinar Karsiyaka a C-csoport második helyét három győzelemmel és három vereséggel megszerezve jutott a második körbe a holland Donar Groningen mögött. Ugyanilyen mérleget tudott felmutatni a belga Spirou Basket is, de a törökök otthon és idegenben is legyőzték a belgákat, így egymás elleni jobb eredményének köszönhetően a Pinar ment tovább. A csoportban az Istanbul BBSK lett a negyedik.

A Szolnok-Izmir távolság légvonalban alig több 1100 kilométernél, a két csapat december 12-én Szolnokon, január 23-án pedig Izmirben játszik egymással.

Z Mobile Prishtina (KOS)

A FIBA Europe Cup második csoportkörének második fordulójában koszovói csapatot fogad az Olaj. A Z Mobile Prishtina legjobb nemzetközi szezonját futja kispadján egy korábbi horvát/bosnyák ikonnal.

Európa egyik legifjabb, több állam által még el nem ismert önálló országa Koszovó, amelynek albán nemzetiségű többsége 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. A lélekszámában kétmillióhoz közelítő állam a Balkánhoz képest is egyedülállóan színes etnikai, vallási közösség.

Az 1970-ben alapított - előbb KB Prishtina, majd Sigal Prishtina, idéntől Z Mobile Prishtina nevű - klub tizenkétszeres koszovói bajnoknak és tizenháromszoros kupagyőztesnek vallja magát. Az előző szezonban behúzta a kupát, a bajnoki döntőben azonban 3-1-re kikapott a Bashkimitől. Kétszer is kevés híja volt, hogy eltűnjön a balkáni süllyesztőben: 2004-ben és 2011-ben is tönkrement. 2013-ban csatlakozott a Balkán Nemzetközi Kosárlabda Ligához (BIBL), amelyet 2015-ben meg is nyert. Az az esztendő több szempontból is történelmi a klub számára. A menetrend szerint érkező bajnoki cím és kupagyőzelem mellett ekkor mutathatta meg magát Európának először. A FIBA Europe Cup-sorozatban azonban sem akkor, sem egy évvel később, sem pedig tavaly nem jutott túl az első csoportkörön. Most viszont felsőbb osztályba léphetett. Az E-csoport második helyét 4-2-es győzelem/vereség mutatóval megszerezve. Egy négyesben szerepelt a dán Bakken Bears-szel, amelynek szurkolói sapkadobálásukkal alighanem belopták magukat a szolnoki szurkolók szívébe. A koszovói csapat a dánokat nem, az ukrán Cserkaszit és a román Steaua Bukarestet üzembiztosan tudta maga mögött tartani.

A Z Mobile Prishtina kilenc forduló után makulátlan mérleggel vezeti hazája bajnokságát. Hazai mérkőzéseit az Ifjúsági és Sportpalotában rendezi, amely telt ház esetén 2800 nézőt jelent. Korábban voltak ennél sokkalta többen is Prishtina-meccseken, de 2000. február 25-én az akkor 8000 nézőt befogadni képes csarnok egy rejtélyes tűzesetben jelentős károkat szenvedett. Azóta sem újították föl teljesen.

A csapatot jelképező pakliban nem igazán találunk ászt. Nem úgy a parancsnoki hídon, ott bizony virít egy korábbi adu. A 44 éves bosnyák/horvát állampolgárságú Damir Mulaomerovic az ezredforduló környékének egyik emblematikus játékosa volt. Az akkor még Európa-szerte topcsapatként számon tartott Cibona Zagrebben pengetett egy darabig, majd áthangszerelte magát egy Fortitudo Bologna, Efes, Real Madrid, Panathinaikos vonulatra. A görög csapattal 2002-ben megnyerte az EuroLigát. Ebbe a karrierbe még belefért egy olimpia is 1996-ban, Atlantában. Az 1996-os játékok kosártornájának bronzérmesei a litvánok lettek egy bizonyos Rytis Vaisvila és - fanfárok, dobpergés! - Andrius Jurkunas aktív közreműködésével.

Damir sporttárs 2018 augusztusa óta koszovói szövetségi kapitány, október óta pedig a prishtinai csapat szakvezetője is.

A játékoskeret még a Balkán sokszínűségéhez mérten is tiri-tarka. Öt kettős állampolgársággal bíró játékosa van. Demario Mayfield egyiptomi és amerikai útlevelet is őriz a sublótban, Dardan Berisha pedig lengyel és koszovói okmányokat is elő tud rántani, ha éppen igazoltatják. Khalid Boukichou albán és belga(!), Edmond Azemi horvát és koszovói. Ezek után már meg sem kell lepődni, hogy Fahro Alihodzsics bosnyák-brit kettős állampolgár. A litván Denis Krestinin mellett három amerikai erősíti még a keretet: Divine Myles, A.J. Davis, valamint Kyan Anderson.

A Szolnok−Prishtina távolság légvonalban alig 500 kilométer, a két csapat december 19-én az Ifjúság és Sportpalotában-, január 30-án pedig a Tiszaligetben játszik egymással.

s.Oliver Würzburg (GER)

A Bajorország szélén fekvő Würzburg három nevezetessége közül egy igen szorosan kapcsolódik a kosárlabdához. A 125 ezres német város Szolnoktól mért távolsága légvonalban 830 kilométer. De hogy a két klub kosártudásában van-e különbség, és ha igen, akkor mennyi, az két mérkőzés során alighanem kiderül.

A Majna folyó két partján fekvő város már a kelták idején is lakott terület volt. 1402-ben egyetemet alapítottak a városban, püspöki palotája pedig 1981 óta a Világörökség része. E két látnivaló az odalátogatók számára kötelező megtekintési célpont. A harmadik würzburgi nevezetesség azonban nem a városban található, hanem néhány ezer kilométerrel arrébb. Az „intézményt” Dirk Nowitzkinek hívják és a Dallas Mavericksnek tett szolgálataiért lassan kijárna neki egy lovas szobor is. A derék Dirk Würzburgban tanulta meg a kosárlabdázás alapjait és amint látjuk, igencsak sokra vitte a palánkok által határolt világban.

Jóllehet az egyik ruházati világmárka nevét viselő s. Oliver Würzburg friss hajtás a német kosárlabdázás ágas-bogas fáján. A klubot 2007-ben alapították, négyévnyi alsóbb ligás szereplés után 2011-ben jutott föl a Bundesligába. Ahol elsőévesként rögtön a negyedik helyet csípte meg, a 2012-es elődöntő messze a legjobb eredménye. 2014-ben azonban kiesett a másodosztályba, ahonnan egy év múlva jutott vissza az élvonalba. Tavaly a kilencedik hely jutott neki. Most nyolc forduló után a tizenhatodik helyen szerénykedik a Würzburg a tizennyolc csapatos BBL-ben.

Harmadszor indul európai sorozatban az Olajhoz hasonlóan piros-fekete klubszíneket viselő egylet. 2012-13-ban az EuroCup csoportkörét 3-3-mal zárta. Tavaly viszont eszement körülmények között nem ért el a FIBA Europe Cup csoportköréig. Történt ugyanis, hogy a selejtező odavágóján 13 ponttal kikapott otthon az Istanbul BB-től. A visszavágón 11-gyel nyert idegenben, így 140-138-as összesítéssel a törökök érték el a csoportot.

Nemzetközi eredményesség szempontjából az idei már biztosan sikeres esztendő lesz, hiszen a Würzburg 4-2-vel csoportelsőként jutott a második körbe az A-csoportól. Megelőzve a holland Leident, a török Sakaryát és a Nagyváradot.

A 45 éves vezetőedző, Denis Wucherer nyolc légióssal megpakolt keretet terelget a minél jobb eredmények irányába. A 23 éves ausztrál kiscsatár, a 203 centiméteres Xavier Cooks a Golden State Warriorsban szerepelt a Summer League-időszakban, de NBA-szerződést nem kapott, így kötött ki Németországban. Az amerikai Cameron Wells viszont már meglehetős európai tapasztalattal bír: 2011-ben Hollandiában kezdte profi karrierjét. A 30 éves védő 2013-ban olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy egy teljes esztendőt volt kénytelen kihagyni. De visszatért és a 2017-es évadot az olasz Varese csapatában tolta le. Itt viszont három hónapra vonalon kívülre került, ugyanis pozitív doppingmintát adott, a tiltott szer egy étrendkiegészítővel került a szervezetébe. Honfitársa, Jordan Hulls már gyermekkorában nagykanállal fogyaszthatta a kosárlabdát, hiszen nagypapája, apja és nővére is profi kosaras volt. A 28 éves irányító Lengyelországon, Koszovón, Belgiumon keresztül jutott a Bundesligába, ahol tavaly Bremerhavenben majszolgatta az idegenlégiósok savanyú kenyerét. Perry Elis a Kansas Egyetemen megszerzett diploma után Ausztráliában csapott fel profinak tavaly. Az idei szezont a Cantúnál kezdte, de az Olaj elleni BL-selejtező idején már nem volt az olasz csapat tagja. Alighanem nyáron - amikor még a Milwaukee Bucks csapatában szerepelt a nyári ligában - fényesebb karrierről álmodott. Gabriel Olaseni is nyári ligázott korábban, 2015-ben a Miami Heatnél próbált szerencsét, de nem győzte meg a menedzsmentet. A kansasi születési, de angol állampolgárságú játékosnak a Würzburg a harmadik német klubja, korábban a Sassariban is játszott, az előző idényt a spanyol Fuenlabradában töltötte. Rájuk mindenképpen érdemes lesz figyelni a második csoportkörben. De Brad Loesing német-amerikai és Kresimir Loncar horvát-német állampolgárok is képesek arra, hogy átmeneti zavart okozzanak az ellenfél védelmi vonalaiban.

Január kilencedikén Würzburgban, a 4756 nézőt befogadni képes, 1981-ben átadott s. Oliver Arenában játszik a két csapat, majd február hatodikán a Körcsarnokban teszi tiszteletét Dirk Nowitzki nevelőegyesülete.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Vereséggel búcsúzott az Olaj a FIBA Europe Cup-tól 2019. 02. 06.
Még továbbjuthat az Olaj a FIBA Európa-kupában 2019. 02. 05.
Olaj-győzelem a Prishtina ellen 2019. 01. 30.
A Prishtina ellen is a győzelem a cél 2019. 01. 29.
Nem maradt esély a továbbjutásra a FIBA Európa-kupában 2019. 01. 23.
Szerdán este Izmirben lép pályára az Olaj 2019. 01. 22.
Kiütéses Olaj-vereség Németországban 2019. 01. 09.
Folytatás Würzburgban 2019. 01. 08.
Vereséget szenvedett a Szolnok Pristinában 2018. 12. 19.
Szerdán este Koszovóban lép pályára az Olaj 2018. 12. 18.
Hazai vereség a FIBA Europe Cup-ban 2018. 12. 12.
Szerdán megkezdődik a FIBA Europe Cup második csoportköre 2018. 12. 11.
Csoportelsőként jutott tovább az Olaj a FIBA Europe Cup-ban 2018. 11. 21.
Szerdán az angol Leicester otthonában lép pályára az Olaj 2018. 11. 20.
A csoportelsőség kapujában az Olaj 2018. 11. 14.
Csúcstalálkozó lesz szerda este a Tiszaligetben 2018. 11. 13.
Szombathelyen is győzni tudott az Olaj 2018. 11. 06.
Kedden este a Falco ellen lép pályára az Olaj 2018. 11. 05.
A vártnál jóval szorosabb meccsen nyert az Olaj 2018. 10. 31.
Érkeznek Leicester Lovasai 2018. 10. 30.
Húszpontos előnyről szenvedett vereséget az Olaj Olaszországban 2018. 10. 24.
Szerdán este a Sassari vendége lesz az Olaj 2018. 10. 23.
Szoros végjáték után Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2018. 10. 17.
Rajt a FIBA Europe Cup csoportkörben 2018. 10. 16.
FIBA Europe Cup csoportellenfelek 2018. 10. 12.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.