Az edzőváltás összerázhatja a társaságot
2015. 10. 27.
Pór Péter: A játékosok bizonyíthatják, hogy nem véletlenül vannak itt...
Vasárnap este óta jelentősen megnőtt a telefonforgalma Pór Péternek. A Szolnoki Olaj régi-új vezetőedzőjét folyamatosan keresik, futószalagon kapja a gratuláló, illetve biztató SMS-eket.
- Várjunk még azzal, hogy ennek a szezonnak már vége - mondta a hosszú idő után hétfő délelőtt újra az Olaj felnőtt csapatának edzést tartó szakvezető. - Továbbra is tartom, hogy a csapat alkalmas a célok elérésére. Természetesen ilyen sűrű programban nagy változtatásokat nem lehet eszközölni, de szerintem apróbb módosításokat már szerdán látni lehet a csapattól. Az a tapasztalat, hogy egy edzőváltás után a játékosok összekapják magukat, valószínűleg most is így lesz. Az biztos, hogy az eddigieknél lelkesebb játékot várok tőlük. De még egyszer mondom: bízom bennük.
Szerdán, vagyis alig több mint másfél napnyi közös munka után a EuroCup harmadik fordulójában a Zenit Szentpétervár ellen játszik a csapat, ráadásul hazai pályán. A korábbi sikeredző visszatérése és a csapat közelmúltban mutatott rosszabb formája miatt is óriási lesz a nyomás a játékosokon és az új szakvezetőn egyaránt. Az orosz csapat az egyike annak a nyolc csapatnak, amely még veretlen az Európa Kupa harminchat klubja közül. Ennél rázósabb belépőt nehéz lenne elképzelni.
- Félelem egyáltalán nincs bennem, némi izgatottság viszont igen. Nehéz mérkőzés vár ránk, de ezt hozta az élet, ezt a feladatot kell megoldani. Szerencsére ez azért nem az a helyzet, amikor egy ismeretlen csapatot vesz át egy kezdő edző. Nyáron, az U20-as válogatottat is össze kellett raknom, az is nagyon jó tapasztalat volt ebből a szempontból - folytatta a szakember, aki kitért arra is, hogy a játékoskeretben - elsősorban a légiósokat érintő - is változások lehetnek.
- Tiszta lappal indul mindenki nálam. A játékosok bizonyíthatják, hogy nem véletlenül vannak itt.
Forrás: Új Néplap - Gutai István