Talpra állították a közönséget
2015. 11. 13.
Megérdemelt szolnoki siker a Tiszaligetben
Jól kezdett a magyar bajnoki címvédő Olaj, a mezőny egyik legerősebb csapatával szemben. Az első félidőben nyolcpontos előnyt harcoltak ki a mindkét negyedet megnyerő piros-feketék. Kellerék előnye szünet után kezdett csökkenni, a Saratov végül az amerikai Travis Peterson triplájával érte utol a házigazdát (50-50). Ismét jött a szenzációsan dobó Vojvoda Dávid, aki 10 méterről triplát dobott, majd Kyryl Natyazhko és Strahinja Milosevic is betalált az oroszok kosarába. A záró negyedet jól is kezdték a mieink, akik Milosevic duplája után már 11 ponttal, 75-64-re vezettek. A Saratov azonban nem adta fel, gyors egymásutánban három triplát dobtak Lukasovék. Majd a vendégek amerikai bedobója, Jeff Brooks egy mentésnél még a közönség közé zuhant, mikor felállt fejen találta a labda. Az amerikai játékost honfitársa, edzője Brad Greenberg nyugtatta meg.
Az Olaj-tábor egy emberként biztatta az övéit. Két perccel a vége előtt 78-78-as állást követően ismét Vojvoda dobott egy extrahármast. Majd Milosevic higgadtan büntetőzött, az Olaj pedig megszerezte első győzelmét az E betűs hatosban.
- Amióta átvettem a csapatot, ez volt az első meccs, hogy azt is játszotta, amit én képviselek: a védekezés mindennél fontosabb volt - értékelt Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Nagybetűs csapatként küzdöttek a fiúk, jó egyéni teljesítményekkel. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, a hajrában viszont akadtak megingásaink. Ám a végén higgadtak tudtunk maradni, s nagyon örülök, hogy csapatunk a nagyon erős orosz együttes ellen talpra állította közönségünket.
Az orosz csapat edzője, Brad Greenberg szerint megérdemelten nyerte meg az Olaj az izgalmas, helyenként jó színvonalú összecsapást.
- Kemény, jó színvonalú összecsapás volt. A Szolnok pontosan dobott, kétszer ugyan visszakapaszkodtunk egyenlőre, de a hazaiak három kiváló egyéni teljesítménnyel kiharcolták a győzelmet, amit meg is érdemeltek. Ugyan három kulcsemberűnk hiányzott, de ez nem lehet kifogás.
Az orosz csapat soraiból az amerikai Travis Peterson bizonyult a legértékesebbnek, hiszen 14 pontja mellett szedett nyolc lepattanót, közte öt támadót.
- Jó mérkőzést játszottunk Szolnokon, - mondta az erőcsatár. - A hazaiak nagyon jól dobtak, s mindig előttünk jártak. A végén hiába zárkóztunk fel, már nem tudtuk kijátszani a figuráinkat.
A Vojvoda - Milosevic - Natyazhko trió együtt 52 pontot vállalt a 83-ból. Az Olaj még azt is kompenzálni tudta, hogy a Sarratov 21 támadólepattanót szedett a mérkőzésen.
- Fontos győzelmet arattunk, végre megmutattuk, igazi csapatként is tudunk játszani - mondta Vojvoda Dávid, az Olaj csapatkapitánya. - Köszönjük szurkolóinknak, hogy rengeteget segítettek a buzdításukkal, végre örömöt tudtunk szerezni nekik!
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba