Az Avtodor Saratov ellen lép pályára ma este az Olaj
2015. 11. 11.
A Tiszaligeti Sportcsarnokban szerezheti meg első győzelmét a EuroCup-ban a Szolnoki Olaj
A csoportkör feléhez érkezik ma a EuroCup mezőnye. Négy forduló után három nyeretlen csapat van a harminchat csapatos mezőnyben. Az olasz Enel Brindisi, a belga Spirou és a Szolnoki Olaj. A holtpontról a Saratov ellen mozdulhat el a csapat, ám ez nem ennyire egyszerű, mivel a ma esti ellenfél a sorozat legjobban támadó csapata.
Az orosz közútkezelő anyagi támogatását élvező Avtodor ugyanis idén igazán nagyot akar dobni. Korábban négyszer szerzett bajnoki ezüstérmet a klub, ám 2004-ben beütött a krach. A pénzügyi összeomlás miatt a másodosztályba került a csapat és ott is maradt nyolc éven át. 2012-ben viszont feljutott az első osztályba és a Balti Ligába is meghívót kapott. Azóta évről évre jobban teljesít, eddigi legnagyobb sikere a tavalyi EuroChallenge negyeddöntő, ott a Trabzonspor állította meg. Utána újabb tőkeinjekciót kapott.
Külön figyelmet érdemel a csapat irányítója, Denis Lukasov az ukrán válogatott tagjaként Európa-bajnoki részvétellel dicsekedhet. Feltűnő jelenség a 215 centisre nőtt Artyem Zabelin, a gyorsaság nem kenyere, de ahova lép, ott fű nem terem. A vezetőedző az amerikai Brad Greenberg, aki nem szeret túl sok kockázatot vállalni: maximálisan bízik alapcsapatában, a kispadról két-három embert szokott bevetni. És a bizalom megtérülni látszik, hiszen a 3-1-gyel a csoport második helyén álló Saratov az eddigi négy meccsen 94 pontot dobott átlagban, ezzel az egész mezőny leghatékonyabb támadógépezete. Az Olaj is listavezető - sajnos -, a négy meccsen eladott 78 labdánál senki sem tud többet a harminchat résztvevő közül.
Erről is beszélt Pór Péter, az Olaj vezetőedzője: - Nagyon jó egyéni képességű, rendkívül jól támadó csapatról van szó. Elsősorban a gyorsindításaikat kell levédenünk, hogy minél kevesebb könnyű kosarat tudjanak szerezni. Egyéni és csapatvédekezésben is nagyon agresszívnak kell lennünk. Támadásban sem veszíthetjük el a fejünket, csak csapatként tudjuk felvenni velük a versenyt. Ha kontrolláltan, nem az egyéni képességekre alapozva támadunk, akkor reményeim szerint csökkenteni tudjuk az eladott labdáink számát, ezáltal a Saratov esélyeit is arra, hogy leindítson minket.
Az Avtodor vasárnap simán, 90-74 arányban kikapott Szentpéterváron, jelenleg három győzelemmel és négy vereséggel a kilencedik a Balti Ligában. Az Olaj szombaton hosszabbításban nyert Kaposváron, 5-2-es mérleggel a negyedik a magyar bajnokságban.
A 19 órakor kezdődő mérkőzést a Sport1 TV élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Gutai István