Versenyben az Olaj
2015. 11. 28.
Korábban magyar csapat még soha nem nyert Litvániában kupameccset
Az Olaj szerda este bravúros győzelmet aratott a Vilnius otthonában, és ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit az Európa-Kupa E csoportjában.
A dallamos nevű finn játékvezető, Petri Mantyla odasétált a zsűri asztalhoz és megnézte az utolsó másodpercekről szóló felvételt, konkrétan azt, amikor a hazaiak hátvédje, Nicolas Laprovittola a szolnoki gyűrűtől balra elengedte a labdát, ami csont nélkül esett be az Olaj kosarába. A litvánok azt gondolták, hogy triplát dobtak, kilenc másodperccel a vége előtt 96-99-es Olaj-vezetésnél. A játékvezetők azonban a dobás után duplát jeleztek, ítéltek. A litvánok pedig kilenc másodpercig abban a hitben voltak, hogy triplát szórt Laprovittola, és 99-99 lett a végeredmény. A jegyzőkönyvben azonban 98-99-es végeredmény állt, ezért kérték a házigazdák a videó bíró segítségét. Az sem segített, mert Mantyla játékvezető miután visszanézte az ominózus kísérletet, jelezte, hogy duplát ér a dobás, mert Laprovittola jobb lába a triplavonalhoz ért. Így maradt a 99-98-as végeredmény az Olaj javára.
Aurimas Jasilionis, a nemrégiben kinevezett hazaiak edzője érthetően nem volt boldog az újabb hazai vereséget követően: - Bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól a vereség miatt, de ezúttal egy kitűnően dobó és jól játszó Szolnokkal találkoztunk. Új védekezési rendszert gyakoroltunk, kevés sikerrel.
Igaza van a szakembernek, kitűnően dobott a szolnoki csapat, hiszen idegenben is 54 százalékkal szórták a triplákat, Vojvoda Dávid hat kísérletéből ötöt süllyesztett el a Vilnius kosarában. Sőt, az ukrán centeróriás, Kyryl Natyazhko háromból két triplát dobott, sőt, a közeli dobásokat is jó százalékkal (80%) értékesítette (4/5) a középjátékos, aki korábban a litván klubot is erősítette.
- Óriási győzelmet arattunk, méghozzá teljesen megérdemelten - mondta Kyryl Natyazhko. - Kontrolláltuk a játékot, végig vezettünk és a kritikus pillanatokban sem remegett meg a kezünk, illetve a lepattanókat is jobban szedtük, mint a házigazdák.
Egyébiránt négy vereség után sorozatban harmadik győzelmét aratta a szolnoki csapat.
- A továbbjutási esélyeket tekintve nagyon fontos meccs volt, amelyen végig vezetve nyertünk - mondta Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. A kitűnő kezdés megadta az alapját a jó játékunknak, tulajdonképpen végig a mi akaratunk érvényesült. Természetesen az, hogy a hárompontosokat kitűnő százalékkal dobtuk, az nagyban közrejátszott a győzelemben.
Azt persze senki ne gondolja, hogy most már könnyű dolga lesz az Olajnak, igenis nehéznek ígérkezik a folytatás. Első lépésként jövő szerdán a listavezető Zenit szentpétervári otthonában, majd rá egy hétre a Tiszaligetben, a török Besiktassal szemben, majd a december 16-i záró körben a Saratov vendégeként szerepelnek Wittmann Krisztiánék.
Az elmúlt három találkozón látottak alapján nem féltjük a fiúkat.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba