Litvániában szerepel ma este az Olaj
2015. 11. 25.
Míg nálunk csak cél lehet a győzelem, addig a hazaiaknál elvárás
- Mindkét csapat számára döntő lesz a mérkőzés, a győztes nagy lépést tesz a továbbjutás felé - nyilatkozta Pór Péter szolnoki vezetőedző. - A Lietuvos rytas már bebizonyította, hogy nagyon jól szervezett és erős csapat. Ezzel mi is szembesültünk, amikor Szolnokon legyőzött minket. Ráadásul javult is, hiszen az előző fordulóban idegenben győzött a Besiktas ellen. De mi is jó sorozatban vagyunk, hiszen legutóbbi két hazai meccsünket megnyertük.
A két csapat hétvégén hasonló úton járt, ám ellentétes irányban. Az Olaj 80-71-re nyert Székesfehérváron, a Lietuvos rytas is országos rangadót játszott, ám tízezer néző előtt, hazai pályán 82-68-ra kikapott a Zalgiris Kaunastól. És az ilyesmi arrafelé nehézlovassági sértéssel ér fel.
- Élet-halál mérkőzés lesz, most azt mondom, ötven-ötven százalék az esély - jelentette ki Vojvoda Dávid csapatkapitány. - A litvánok nincsenek olyan jó formában, mint amit ellenünk mutattak, felkészülünk és nekik megyünk.
- Győzni megyünk Vilniusba, hogy megmaradjon az esélyünk a továbbjutásra - oszlatott el minden kétséget az elutazás előtt a szezon közben érkezett Kovács Péter, aki nagyon hamar az Olaj-szurkolók népszerűségi listájának élmezőnyébe került. - Ugyanúgy készültünk erre a mérkőzésre is, mint a többire. Videón kielemeztük a litvánok játékát és próbáltunk rá felkészülni. Szerencsére gyorsan beilleszkedtem a csapatba, ehhez azonban kellett az is, hogy jó szellemű társaságba érkezzek és meglegyen a bizalom a játékostársak és az edzők felől is.
Mindkét csapat két győzelemmel és négy vereséggel áll hat forduló után.
- Arra számítunk, hogy a Vilnius továbbra is keményen, de kicsit másként fog játszani, mint eddig, hiszen edzőcsere volt náluk. Mi végre megtaláltuk a ritmusunkat és a stílusunkat is az elmúlt mérkőzéseken. Nagyon fontos meccs lesz, megpróbálunk nyerni, de nagyon nehéz lesz a saját csarnokunktól távol.
A 18 órakor kezdődő mérkőzést a Sport2 TV élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Gutai István