Egyszer már sikerült
2016. 02. 03.
Szardíniára utazott az Olaj, ahol a szezon 15. Európa Kupa mérkőzését játssza ma este
Szigetelésbe kezdett a Szolnoki Olaj, lévén a EuroCup második csoportkörének ötödik körében Szardíniára utazott. A sziget Cagliari utáni második legnagyobb települése Sassari, amely 1526-ban alapított egyeteme, számtalan tizenharmadik századból való műemléke mellett olasz bajnok férfi kosárlabda-csapattal is büszkélkedhet. Bár a közelmúlt fénye olyan gyorsan halványult el, ahogy felragyogott: a Dinamo Sassari jelenleg a nyolcadik bajnokságban, vasárnap hazai pályán a tizenegyedik Enel Brindisitől kapott ki 88-82-re. Ám a szolnoki szurkolók számára egy néhány héttel korábbi veresége, a Szolnokon elszenvedett 86-75 sokkalta emlékezetesebb.
- Egy fantasztikus győzelemmel kezdtük a második csoportkört, éppen a Sassari ellen - mondta még a szardíniai utazás előtt Pór Péter vezetőedző. - Az olaszok kerete azóta változott, hiszen Marquez Haynes a Panathinaikosba igazolt. Nyilván szomjasak a bosszúra, de a mi csapatunk a legutóbbi két meccsen, a Galata és a Paks ellen már javuló játékot mutatott.
Az amerikai születésű, de grúz útlevéllel is bíró Haynes tizennyolc pontot szerzett a Tiszaligetben. Ám ne gondoljuk, hogy ez a teljesítmény biztosan kiesett a szardíniai csapat fémdobozából. Ha a keret hat, valóban olasz játékosa nem is képes pótolni ezt a mennyiséget, a népes idegenlégió annál inkább. Az amerikai-lengyel David Logan, a szerb Rok Stipcevic, vagy éppen az EuroLiga-rutinú Brent Petway kezéből is bármikor kiszakadhat egy komolyabb pontmennyiség. Bár önmagukhoz képest valamennyien betliztek a szolnoki meccsen. A kongói Christian Eyenga azonban nem fogta vissza magát, 23 pontjával a mezőny legeredményesebbje lett. Január ötödikén valamennyi pályára lépő Olaj-játékos szerzett pontot, a Burrell-Wittmann-Vojvoda-Milosevic négyes kétszámjegyű teljesítményig jutott.
Mindez előzetes feltételezés, az azonban biztos, hogy a szolnoki meccsel ellentétben most nagyon is komolyan fogja venni az Olajt Marco Calvani vezetőedző gárdája. Érthető, hiszen nekik van több veszíteni valójuk. A két győzelemmel és két vereséggel álló Sassari számára még elérhető a továbbjutás, míg a Szolnok számára a vereség a kiesést jelentené. Azonban a magyar bajnok már a második csoportkörbe jutással olyan magasra tette a lécet, amelyet - félő, de évekig nem fog megugrani magyar csapat.
- Minden egyes nap nagyon keményen dolgozunk azért, hogy olyan eredményesen játsszunk, mint ahogy a TOP 32 első meccsén tettük, éppen a Sassari ellen - elmélkedett Stanley Burrell, a csapat irányítója. - Ha végig koncentráltak tudunk maradni és jól tudunk védekezni, akkor lehet esélyünk az olaszok ellen. Bár kétségtelen, hogy ők az esélyesek.
A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a Sport1 TV 20:15-től élő adásban közvetíti.
Forrás: Új Néplap - Gutai István