Hazai pályán

Ismét hazai környezetben lép pályára csapatunk. A magyar bajnokság középkörében a két idegenbeli találkozót elvesztettük. A jutalompontok még biztosítják az első helyet a táblázaton, de valószínű több botlás már nem fér bele, hogy a vezető pozíciót megtartsa az együttes.

Várható volt és tudtuk, hogy ellenünk minden honi gárda felfokozott, kettőzött erővel fog küzdeni. Veszteni való nélkül játszanak az ellenfelek játékosai, mert ha kikapnak, nincs gond, az „elit” gárdától elfogadható a vereség is.

Nincs pardon, tovább kell menetelni, keményen oda kell állni a következő mérkőzésen, és jobban kell teljesíteni. A mai találkozó sem ígérkezik könnyűnek. A kecskeméti alakulat remek formában van, legutóbb hazai pályájukon is vért izzadva tudtunk csak győzni, bizonyára most is nagy elánnal vetik magukat a küzdelembe, és be szeretnék bizonyítani, hogy harcba tudnak szállni a bajnoki címért.

Remélhetőleg csapatunk játékával letisztázza az erősorrendet.

Kecskeméti TE Duna Aszfalt

Eddig remek szezont tudhat maga mögött a hírös városi alakulat. A Magyar Kupában döntőt játszottak és másodikak lettek. A bajnokság alapszakaszában az első, Atomerőmű SE mögött végeztek és így kezdték meg a második helyről a középkörös vetélkedőt.

Ez idáig két vereségük van, idegenben a Kaposvártól kaptak ki egy szoros találkozón, hazai pályán pedig az Olajtól szenvedtek vereséget egy ponttal, de valljuk be őszintén, történhetett volna fordítva is. Legutóbb, e hét szerdáján a soproni csapatot fektették "két vállra" rendkívül nagy magabiztossággal, huszonöt ponttal verték őket.

Elnézve a tabellát és a hátra lévő mérkőzéseket minden esélye megvan mai vendégeinknek, hogy előkelő pozícióból kezdjék meg a rájátszást.

Valószínű ma itt nagy önbizalommal felvértezve lépnek pályára és felszabadultan, minden különösebb teher nélkül játszhatják a mostani találkozót.

Itt a szurkolók beszélnek:

Bozsó László

A Gépipari Technikumba jártam középiskolába. A tanintézetben a sport fontos szerepet játszott, ezen a téren a legendás testnevelő, Nyári tanár úr, "Szaki bácsi" irányította a dolgokat. Ő hívta fel a figyelmünket, hogy a szomszédban a Közgazdasági Technikum tornatermében kosárlabda-mérkőzések zajlanak.

Akkor tájt az Olajbányász soraiban játszott két iskolatársunk, Pál Szabó Sándor és Kékesi Pista is. Miközben szurkoltunk a csapatnak, megszerettem a játékot. Én a labdarúgást műveltem a Szolnoki MTE kötelékében, serdülő és ifi szinten, később kispályáztam sokáig.

A kosárlabda iránti rajongásom továbbra is megmaradt, sőt amikor a nyolcvanas évek végén erősödött a csapat, jöttek az erősítések Berkics Lacival az élen, meg is szilárdult. Folyamatosan ott vagyok a mérkőzéseken, és amikor már lehetőség volt bérletváltásra, az elsők között vettem meg. Az 1988/89-es szezonban elkészült a mobil lelátó, és attól kezdve a tiszai palánk mögött van a helyem immár 28 éve. Közben a családom is kosárlabdarajongó lett, feleségem Katalin is jelen van a találkozókon, két fiam: László és Ádám aktívan is művelték a sportágat, az utóbbi ma is játszik az Olaj NB II-es csapatában és a játékvezetés terén is bontogatja szárnyait. Tehát egy kosaras családot alkotunk.

Most a középszakasz küzdelmei során Sopronban megbotlott a csapatunk, de úgy gondoltam, hogy ez még belefér, mert sűrű volt a mérkőzés előtt a program, de ez a kaposvári fiaskó már egy kicsit sok volt számomra. Fájó volt és rosszulesett. Hiányoltam a "tüzet" a csapatunknál, a szurkolói oldal is, úgy érzem, nem a régi, nem az igazi. Bízom, bízzunk benne, hogy ez volt ebben a szezonban az utolsó kisiklásunk és a mai találkozón ismét a harcos, jó Olajt láthatjuk a pályán – mondja László, a törzsszurkoló.