Archívum - Olaj Cseppek
2018. 06. 14. 20:00:00
Volt nyerési esélyünk, hiszen 33-35 percig nagyon jól kosaraztunk, s kézben tartottuk a mérkőzést. Utána azonban minden dobásunkat kihagytuk, s az utolsó negyedben szerzett mindössze hat pont miatt elúszott a győzelmünk. Ilyesmi még nem fordult elő velünk a szezonban, sokkal, de sokkal jobban kell játszanunk és összpontosítanunk csütörtökön.
Nagyon köszönöm a szép születésnapi ajándékot, vereség után nem érezném magam ennyire jól, az biztos… Hullámzóan játszottunk, s nem ez volt az első összecsapás a szezonban, amelyet az utolsó két percben sikerült megnyernünk. A harmadik negyedben a távoli dobásaink nem ültek, ezért voltak problémáink, jó védekezéssel azonban túllendültünk. A nyomás most a Szolnokon van. Govens hétfőn este szólt, hogy mindenképpen játszani akar, ritka nagyszerű sportember.
Az Olaj kosárlabdájával a párom révén kerültem kapcsolatba, aki már hosszú évek óta a csapat elkötelezett szurkolója. Engem is „megfertőzött” a játék, amikor 2010-ben elvitt egy kosármérkőzésre. Amit ott tapasztaltam, az nagyon megtetszett, és én is beálltam a szurkolók táborába. A legutóbbi szombathelyi találkozón is ott voltunk, szorítottunk a sikerért, úgy vélem, kevés hiányzott a győzelemhez, de az utolsó periódusban a kinti dobásaink nem ültek, és ha a palánk alatti játékra koncentráltunk volna, talán meglett volna a siker. Azt gondolom, hogy ma itt győzni fogunk, és megőrizzük a pályaelőnyünket. A következő szombathelyi összecsapáson, ha jobban odafigyelnek a fiúk, lehet győzni, de ha mégsem, akkor a jövő hét szerdáján ünnepelhetjük az újabb bajnoki győzelmünket
Bemutatkozás
Csak az Olaj
A kosárlabda kezdete
Megalakul az Olaj
Tiszavirág Aréna
Szolnok
Csapat
U20
U18
Megyei
Műsor
2019/2020
NB I. "A" U20
NB I. "B" U20
Regionális Junior U18
JNSZ Megyei Bajnokság
Archívum
Hírek 2002-
Tudósítások 2012-
Eredmények 2012-
Helyezések 1990-
Hasznos infó
Elérhetőség
Sporttámogatás
Basketball Camp Szolnok
Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.