Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám

2017. 12. 01. 17:00:00

Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt, NB I. "A" mérkőzés

Az elmaradt mérkőzés
KTE-Duna Aszfalt
Itt a szurkolók beszélnek: Süveges György
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám
Az elmaradt mérkőzés

Kovács Péter
Rövid szünet volt a hazai bajnokság menetében, férfi válogatottunk ugyanis világbajnoki selejtező mérkőzéseket játszott az elmúlt héten.

Az első találkozón a lengyelországi Bydgoszczban, egy remek kezdést követően, a negyedik negyedben a hazaiak fölénk kerekedtek és tíz ponttal győztek. A második találkozónak a debreceni Főnix csarnok adott otthont, ahol a harmadik negyedben Vojvoda Dávid vezérletével a magyar csapat bebiztosította győzelmét. A szívósan küzdő Koszovó csapatát 84 – 76 arányban sikerült legyőzni.

Ma itt a FIBA Europe Cup mérkőzés miatt a harmadik fordulóban elmaradt mérkőzést pótolják a csapatok.
KTE-Duna Aszfalt

KTE-Duna Aszfalt
A lejátszott nyolc mérkőzésből négyet megnyertünk, így ötven százalékos a teljesítményünk, és ha összevetem a tavalyi szereplésünkkel a mostani mutatóinkat, azt kell mondanom, hogy jelenleg jobban állunk. Azért van hiányérzetem, mert hazai pályán elvesztettünk két találkozót, amelyek nyerhetők voltak, de nem vagyok elégedetlen. A mai mérkőzéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy nem egy szinten van a két csapat. Azt gondolom, hogy az Olaj a bajnokság egyik legerősebb együttese, ha nem a legerősebb. Attól függetlenül, hogy a legutóbbi fordulóban, Körmenden egy utolsó másodperces dobással kikaptak. Abszolút meggyőző játékot mutattak, annak ellenére, hogy egy kulcsjátékosukat mellőzni kényszerültek. Számunkra ez a mai találkozó egy teszt meccs lesz. Megnézhetjük, hogy hol tartunk. Igyekszünk, hogy komoly erőfeszítésre késztessük a hazai csapatot és a publikum színvonalas, jó mérkőzést láthasson. Az esélyesek nem mi vagyunk, nincs rajtunk teher, játszhatunk felszabadultan és majd meglátjuk... - mondja Forray Gábor, a kecskeméti csapat szakvezetője.
Itt a szurkolók beszélnek:

Süveges György
Süveges György

A kosárlabdával a ’60-as években találkoztam először, amikor az általánosban a szolnoki Újvárosi iskola padjait koptattam. Zádori László tanár úr volt a testnevelőm, akinél a kosárlabda főtantárgy volt. Megismertette, megszerettette velem, velünk ezt a szép játékot. Az előttem járó évfolyamban az iskola csapata az akkori Országos Úttörő Olimpia versenysorozatában harmadik helyen végzett. A csapat kiválóságai voltak: Molnár Attila, Pál Szabó Sándor, Bolyhos László, Mucselini Antal és a többiek. A középiskolában osztálytársam volt Kékesi Pista, aki levitt az Olaj edzésére is. Aztán elkerültem egyetemre, Miskolcra, de a kosárlabdát továbbra is figyelemmel kísértem. Visszakerültem Szolnokra és számomra is Berkics Laci volt a király. Nagyon büszke voltam, amikor ’91-ben Rezák László vezetésével bajnokságot nyert az Olaj.

A mostani együttesnél hatalmas fejlődést látok a kialakult csapategységben. Nagyon jó összjátékot lehet látni, egymást segítve küzdenek és emberileg is közel kerültek egymáshoz fiúk, mint szurkoló legalábbis így látom.

A mai találkozótól biztos győzelmet várok, mert az Olaj a hazai bajnokság legjobb csapata
- fejti ki véleményét György, a régi szolnoki szurkoló.
Az én rovatom...

Folytatódik a hazai bajnokság, a nemzetközi porondon, a FIBA Europe Cup-ban pedig bizonyos, hogy csapatunk ott lesz a következő körben, ahol ismét négyes csoportokban, ezúttal is körmérkőzéses formában folynak majd a küzdelmek, de hogy kik lesznek az ellenfeleink, az majd csak a Nyizsnyij Novgorod elleni találkozót követően derül ki.

Ma itt, most a Kecskemét csapata ellen kell bizonyítani, hogy mi vagyunk a jobbak. Az elbizakodásnak nincs helye, mert mai vendégeink jó játékerőt képviselnek és meglepetésre is képesek. Bízom benne, hogy a körmendi ponthullajtáson túltette magát csapatunk. Nem történt persze tragédia, csak sajnálható az a pár perces üresjárat, amely szorossá tette a befejezést, ahol szerintem még megkérdőjelezhető döntések is születtek.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2018-2019 / 28. szám 2019. 06. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 27. szám 2019. 06. 04.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 26. szám 2019. 05. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 25. szám 2019. 05. 18.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 24. szám 2019. 05. 11.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 23. szám 2019. 05. 08.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 22. szám 2019. 04. 24.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 21. szám 2019. 04. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 20. szám 2019. 03. 30.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 19. szám 2019. 03. 23.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 18. szám 2019. 03. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 17. szám 2019. 02. 09.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 16. szám 2019. 02. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 15. szám 2019. 01. 29.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 14. szám 2019. 01. 26.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 13. szám 2019. 01. 19.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 12. szám 2019. 01. 05.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 11. szám 2018. 12. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 10. szám 2018. 12. 15.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 9. szám 2018. 12. 12.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 8. szám 2018. 11. 25.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 7. szám 2018. 11. 14.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 6. szám 2018. 11. 10.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 5. szám 2018. 10. 31.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 4. szám 2018. 10. 27.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 3. szám 2018. 10. 17.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 2. szám 2018. 10. 06.
Olaj Cseppek 2018-2019 / 1. szám 2018. 09. 22.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 31. szám 2018. 06. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 30. szám 2018. 06. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 29. szám 2018. 06. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 28. szám 2018. 05. 28.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 27. szám 2018. 05. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 26. szám 2018. 05. 15.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 25. szám 2018. 05. 12.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 24. szám 2018. 05. 02.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 23. szám 2018. 04. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 22. szám 2018. 04. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 21. szám 2018. 03. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 20. szám 2018. 03. 16.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 19. szám 2018. 03. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 18. szám 2018. 03. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 17. szám 2018. 02. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 16. szám 2018. 02. 03.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 15. szám 2018. 01. 27.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 14. szám 2018. 01. 24.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 13. szám 2018. 01. 10.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 12. szám 2018. 01. 06.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 11. szám 2017. 12. 23.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.