Ismerkedési est
2017. 09. 07.
Néhol egészen meggyőzően, néhol egy kicsit szétesően játszott az Olaj
Néhol egészen meggyőzően, néhol egy kicsit szétesően játszott utolsó hazai felkészülési mérkőzésén a Szolnoki Olaj. Éppen úgy, ahogy egy felkészülési meccsen illik, szokás. A színvonal egészen biztosan lesz magasabban is, mint ahogy az egyébként egyáltalán nem kutyaütő Craiovánál jobb ellenfelei is lesznek a csapatnak.
Rendkívül nagy közhely, hogy egy felkészülési meccsből messzemenő következtetést nem szabad levonni. Ennek ellenére több százan gondolták úgy, hogy elmennek nem messzemenő következtetés levonása céljából meccset nézni. Merthogy végre már pályára lépett az Olaj. Az ellen a Craiova ellen, amelynek korábban- nem is olyan régen- Dragan Alekszics volt a másodedzője. Vezetőedzőnk és a román csapat másodedzője éppen ezért is beszélgethetett kedélyesen a zsűriasztal előtt, miközben Jakab Máté a bemelegítést vezényelte.
Szolnoki Olaj KK - SCM U Craiova (román) 82-70 (22-17, 28-13, 21-26, 11-14)
Szolnoki Olaj KK: Perry 17/6, Polyák 8/3, Ford 9/6, Milosevics 16, Tóth Á. 14.
Csere: Phillip 9, Tóth Z. 6, Andric 3.
A meccs lefolyásáról csak távirati stílusban- hiszen sem a messze-, sem a „közelmenő” következtetések levonása nem egy edzőmeccs feladata: a románok érkeztek pattogósabban a meccsbe, hiszen 5-0-s vezetéshez jutottak. Közel két és fél perc telt el a meccsből, amikor az Olaj megszerezte első kosarát. Strahinja Milosevic amolyan Strahinja Milosevic-féle duplával. 8-5-re már mi vezettünk és az a bizonyos olló csak nyílt, egyre nyílt. Félidőben például kereken húsz pont volt a differencia: 50-30.
Annak ellenére, hogy felkészülési mérkőzés volt, bizony nem mentek a szomszédba a fiúk egy kis keménykedésért. Láthattunk szikrázó blokkokat, és bizony ha úgy hozta az élet, a könyökösökkel sem fukarkodtak a fiúk egyik oldalon sem. Tóth Ádám és Jamal Samuels úgy akaszkodott össze egy lepattanó után, ahogy mondjuk a bajnoki döntő ötödik meccsén szoktak a centerek. De a vendégek irányítója, Josh Greene sem mindig fért bele a bőrébe a mérkőzés minden egyes másodpercében.
Ami szembetűnő, talán szokatlan, vagy éppenséggel teljesen megszokott volt: Milosevic harci szelleme szikrányit sem lohadt a Szolnoktól távolt töltött hónapok alatt. Luksa Andricon látszott leginkább, hogy mit jelent az alapozás: szűk keresztmetszetűre szabta a pontzsákot. Viszont védekezésben ő is kőkeményen odatette magát és a lepattanókra is jobbára jól érkezett. Perryben- bár ugye a mindenfelé menő következtetések…- alighanem minden meccsen benne lesz annyi pont, amennyit a Craiovának dobott. Polyák László pedig a parkettát is föl fogja tépni. Bár erről hivatalos információink nincsenek, a MAFC-tól érkező fiatalembernek pióca lehetett a jele már az óvodában is. Phillip és Ford még nem pörgött üzemi hőfokon, de mindkettőjük raktárában van még energia és alighanem elsöprő akarat is. Az, hogy Greene többször is kizökkent a komfortzónájából, az részben Polyák László, részben viszont Tóth Zoltán érdeme volt. A szolnoki fiatalember a legkevésbé sem tűnt megilletődöttnek, vagy visszafogottnak.
A meccs olyan volt, amilyennek a felkészülés ezen fázisában egy meccsnek lennie kell. És ne feledjük, hogy a Vojvoda-Kovács tandem Európa-bajnoki szereplés miatt igazoltan volt távol. A kezdet tehát még óvatosan fogalmazva is biztató. Viszont akad más is, ami ugyancsak magában hordozza az örömteli szezon lehetőségét: a lefújás után a vastaps és a Hajrá, Olaj már olyan volt, amilyen egy „komoly” meccs után szokott lenni.
A szurkolók már vágják a centit, huszadikán a Trabzonspor elleni FIBA Europe Cup selejtezőn szükség is lesz rájuk.
Gutai István