2018. 05. 11.
Az első és második helyezett csapatok mérkőzése következik szombaton a Tiszaligetben
Szombaton a Falco elleni hazai mérkőzéssel fejezi be a felsőházi középszakaszt az Olaj. Bár már mindkét csapat helye betonbiztos, aligha lesz érdektelen a találkozó. Egy Olaj-Falco ugyanis soha nem tud érdektelen lenni.
Se szeri, se száma a szezon eddigi Olaj-Falco meccseinek és ki tudja, mennyi lesz még. Alapszakasz, FIBA Europe Cup, kupadöntő, középszakasz. Minden lehetséges helyen összefutott már a két csapat. Az emlékek nyilván a szolnoki oldalon szebbek, hiszen az Olaj éppen azzal biztosította be első helyét, hogy elvette a Falco hazai veretlenségét. Mindkét csapat helye bombabiztos, a Szolnok az első-, a Falco a második helyről megy neki a play-offnak.
A szombati is egy jó kis mérkőzés lesz. Biztos, hogy telt házas mérkőzés. Vendégszurkolók is 100 %, hogy jönni fognak, hazai szurkolók is szerintem szép számmal fognak kilátogatni, úgyhogy abszolút nem fogjuk félvállról venni azt a mérkőzést sem. Lassan kezdődik a rájátszás, úgyhogy szeretnénk olyan formába, illetve olyan ritmusba kerülni, hogy a rájátszásra tényleg abszolút top formában legyünk
mondta
Vojvoda Dávid csapatkapitány.
A bajnoki negyeddöntő kedden kezdődik, ugyanakkor sem a Falco, sem pedig az Olaj nem tudja még, hogy ki lesz az ellenfele. A Pécs, a Zalaegerszeg, a Kaposvár és a Paks szombaton dönt a hatodik-hetedik-nyolcadik hely sorsáról.
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést az Olaj TV élőben közvetíti.