2018. 01. 19.
A liga legjobb formában lévő csapatáról beszélünk a Kecskemét esetében. Legutóbbi öt mérkőzését megnyerte úgy, hogy háromszor is idegenben játszott. Nyerni tudott Kaposváron, Debrecenben és Pécsen is, a Messzi István Sportcsarnokban pedig a Falcot és a ZTE-t kapta el. Ráadásul ezeken a meccseken sok pontot is szerzett, ami nem feltétlenül a csapat elsőszámú védjegye.
Jól összerakott, az alapjátékait meglehetős hatékonysággal végrehajtó csapat, amely ugyan a rögtönzésre és a látványosságra keveset ad, de nincs is rá szüksége. Évek óta együtt dolgozó, összeszokott társaság, amely a délszláv kosárlabda-kultúra egyik legkomolyabb honi követője. Erre a stílusra szokták rossz nyelvek azt mondani, hogy nem csinálnak semmi különöset, de azt kitűnően.
A „nemkülönös” játékra tökéletesen megfelelő játékosaik vannak: Marko Djerasimovic légióstól szokatlanul hosszú ideje, 2011 óta áll a KTE alkalmazásában. Ebben az idényben tizenhét pontot átlagol, ami - tudva azt, hogy csapata jellemzően hatvan-hetven pont körül termel meccsenként - igazán komoly mutató. Az irányító, Bernard Thompson a liga második legjobb labdaszerzője, a magyar válogatottban is helyet kapó Kemal Karahodzic is tíz pont fölött átlagol, védekezésben pedig igencsak szívja az ellenfél centereinek vérét. Ugyanakkor Pongó Máté és Wittmann Krisztián is képes a szívós védekezésre. Semmi trükközés, viszont alaposan begyakorolt, hatékonyan kivitelezett védő- és támadójáték jellemzi Forray Gábor csapatát.
Az Olaj listavezetőként, zsinórban négy bajnoki győzelemmel érkezik Kecskemétre. Legutóbb Sopronban nyert négy ponttal, viszont a hétközi FIBA Europe Cup-meccsen ugyanekkora különbséggel kapott ki ráadásul egy pontzuhatagos meccsen. Szombaton aligha fog 96 pontot dobni, mint ahogy szinte kizárható, hogy a Kecskemét elérje a százat.
Szokás szerint nem volt túl sok ideje az Olajnak felkészülnie a KTE-re, a játékosok regenerálása, frissítése volt a leglényegesebb. Az esélyek a dániai túra okozta fáradság ellenére is a vendégoldalon lelhetők fel inkább, de Kecskeméten bármelyik csapat számára vékony tud lenni a jég.
A 20:00-kor kezdődő mérkőzést az Olaj TV élőben közvetíti.