Archívum - Hírek

Hétközi forduló következik a bajnokságban

2018. 03. 20.

Megint Debrecenben van jelenése a Szolnoki Olajnak
Hétközi forduló következik a bajnokságban
A bő egy hónappal ezelőtti vizitáció meglehetősen sikeres volt, hiszen a csapat megszerezte hetedik kupagyőzelmét. Most azonban a helyszín és az ellenfél is más lesz. A Főnix Csarnok helyett az Oláh Gábor utcában játszik a csapat az újonc DEAC-cal.

A debreceniek szombaton tizenegy mérkőzésből álló vereségsorozat végére tettek pontot azzal, hogy 88-81-re győzni tudtak Pécsen. Ezt a sikert már legújabb igazolásukkal érték el, ugyanis szakmai tanácsadónak szerződtették a körmendi kosárlabdázás legendáját, Patonay Imrét. A Debrecen játékosállománya alapján akár jobban is állhatna a tizenkettedik helynél, hiszen a montenegrói Martinic 22 pontot átlagol és a tavaly Szegeden szereplő bolgár Lilov is a csapat tagja. Armwood, valamint a jól kezdő, majd sérülése miatt szerződést bontó, aztán felépülése után visszaigazolt Lauderdale is keménykötésű magasember.

Mégis a több meglepetést is hozó szezon legnagyobb csattanása lenne, ha a hazai csapat nyerne. Röviden azért, mert az Olaj más szintet képvisel. Ezzel együtt kell pályára lépni, ugyanis az unásig ismételt közhely szerint a kötelező győzelmekkel általában megszenvednek a csapatok. Így szenvedve, vagy simán, de hoznia kell az Olajnak a meccset. December 23-án a Tiszaligetben különösebb gond nélkül 97-68 arányban nyert a Szolnok.

A 18:30-kor kezdődő mérkőzést az Olaj TV élőben közvetíti.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Magabiztos Olaj-győzelem Pakson 2019. 02. 02.
NYOLCADSZOR MAGYAR BAJNOK AZ OLAJ! 2018. 06. 18.
Olaj-győzelem esetén bajnokavatás lesz! 2018. 06. 17.
Parádés játékkal egy győzelemre a bajnoki aranytól az Olaj 2018. 06. 14.
A szezon tizedik Olaj-Falco összecsapása következik 2018. 06. 13.
Az utolsó negyedben elúszott a győzelmünk 2018. 06. 12.
Kedden este folytatódik a finálé 2018. 06. 11.
Megérdemelt Olaj-győzelem a döntő első mérkőzésén 2018. 06. 10.
Vasárnap elkezdődik a bajnoki finálé a Tiszaligetben 2018. 06. 09.
Söpréssel jutott bajnoki döntőbe az Olaj 2018. 06. 03.
Bajnoki fináléba juthat vasárnap az Olaj 2018. 06. 01.
Egy győzelemre a finálétól az Olaj 2018. 05. 31.
Folytatás csütörtökön Körmenden 2018. 05. 30.
Húszpontos győzelemmel kezdte az Olaj az elődöntőt 2018. 05. 28.
Hétfőn este elkezdődik az elődöntő 2018. 05. 28.
Magabiztos győzelemmel jutott elődöntőbe az Olaj 2018. 05. 21.
A negyeddöntő lezárására készül az Olaj 2018. 05. 20.
Pünkösdhétfőn lezárhatja a párharcot az Olaj 2018. 05. 18.
Folytatás pénteken az atomvárosban 2018. 05. 17.
Kiütéses győzelemmel kezdte az Olaj a rájátszást 2018. 05. 15.
Olaj-Paks párharc a negyeddöntőben 2018. 05. 14.
Az első helyről kezdi a rájátszást a szolnoki csapat 2018. 05. 14.
Hosszú idő után nyert Szolnokon a Falco 2018. 05. 12.
Záróforduló a középszakaszban 2018. 05. 11.
Elvesztette felsőházi veretlenségét az Olaj 2018. 05. 09.
Szerdán este Alba-Olaj rangadó Székesfehérvárott 2018. 05. 08.
Tovább őrzi veretlenségét az Olaj a középszakaszban 2018. 05. 02.
Szerdán este Olaj-Körmend mérkőzés a Tiszaligetben 2018. 05. 01.
Középszakaszgyőztes az Olaj, három mérkőzéssel a vége előtt! 2018. 04. 25.
Szerdán középszakaszgyőztes lehet az Olaj 2018. 04. 24.
Magabiztos idegenbeli Olaj-győzelem Kecskeméten 2018. 04. 22.
Vasárnap este Kecskeméten lép pályára az Olaj 2018. 04. 20.
Olaj-győzelem az Alba elleni rangadón 2018. 04. 18.
Szerdán este Olaj-Alba rangadó a Tiszaligetben 2018. 04. 17.
Nem hibázott az éllovas Olaj 2018. 04. 14.
Az első hazai mérkőzés következik a középszakaszban 2018. 04. 13.
Idegenbeli győzelemmel kezdte az Olaj a középszakaszt 2018. 04. 11.
Körmenden kezdi a felsőházi középszakaszt az Olaj 2018. 04. 10.
Vereséggel zárta az Olaj az alapszakaszt 2018. 04. 04.
Az Olaj Kaposváron zárja az alapszakaszt 2018. 04. 03.
Alapszakaszgyőztes az Olaj! 2018. 03. 24.
Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzése következik 2018. 03. 23.
Hozta a kötelezőt az Olaj 2018. 03. 21.
Megérdemelt szolnoki siker a csúcsrangadón 2018. 03. 16.
Csúcsrangadó a Tiszaligetben 2018. 03. 14.
Újabb egypontos hazai vereség 2018. 03. 10.
Piros-feketék rangadója a Tiszaligetben 2018. 03. 09.
Felőrölte ellenfele ellenállását az Olaj 2018. 03. 07.
A bajnokság első és utolsó helyezett csatája következik 2018. 03. 06.
Nagyarányú Olaj-győzelem Pakson 2018. 03. 03.
Paksi kaland 2018. 03. 02.
Olaj-győzelem Jászberényben 2018. 02. 11.
Vasárnap Jászberényben szerepel az Olaj 2018. 02. 09.
Hosszabbítás után veszített az Olaj 2018. 02. 03.
Szombaton Olaj-Alba rangadó a Tiszaligetben 2018. 02. 02.
Magabiztos Olaj-győzelem a Szeged ellen 2018. 01. 27.
A listavezető Olaj a tízedik Szedeákot fogadja 2018. 01. 26.
Küzdelmes mérkőzést nyert meg Kecskeméten a Szolnok 2018. 01. 20.
Kecskeméti esti derby 2018. 01. 19.
Szoros mérkőzésen győzött az Olaj Sopronban 2018. 01. 14.
Akár veszélyes is lehet 2018. 01. 12.
Indul a második kör 2018. 01. 05.
Győzelemmel búcsúzott az óévtől az Olaj 2017. 12. 28.
Két ünnep közt Egerszegen 2017. 12. 27.
Nagykülönbségű Olaj-győzelem a Debrecen ellen 2017. 12. 23.
Kosárkarácsony után DEAC 2017. 12. 22.
Olaj-vereség Szombathelyen 2017. 12. 15.
Falco-Olaj rangadó Szombathelyen 2017. 12. 15.
Továbbra is hibátlan az Olaj hazai mérlege 2017. 12. 09.
Szombaton a Kaposvár csapata vendégeskedik a Tiszaligetben 2017. 12. 08.
A harmadik fordulóból elhalasztott meccsét pótolta az Olaj 2017. 12. 01.
Most a Kecskemét jön 2017. 11. 30.
Egylabdás meccsen veszített az Olaj 2017. 11. 19.
Piros-feketék rangadója 2017. 11. 17.
Tovább őrzi veretlenségét az Olaj a bajnokságban 2017. 11. 11.
Közlemény 2017. 11. 10.
Szombaton Budapesten vendégszerepel az Olaj 2017. 11. 10.
Továbbra is a veretlenül a tabella élén az Olaj 2017. 11. 04.
Megyei (talán) rangadó 2017. 11. 03.
A bajnok otthonában győzött a Szolnok 2017. 10. 27.
Újabb Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2017. 10. 21.
Az ötödik fordulóban a Paks csapata érkezik a Tiszaligetbe 2017. 10. 20.
Egypontos Olaj-győzelem Szegeden 2017. 10. 14.
Szombaton este Szegeden lép pályára az Olaj 2017. 10. 13.
Az Olaj végig a kezében tartotta a mérkőzést 2017. 10. 07.
Az első hazai bajnoki jön 2017. 10. 06.
Magabiztos Olaj-siker a bajnoki nyitányon 2017. 09. 30.
Pécsen kezdődik számunkra a bajnokság 2017. 09. 29.
Kezdődik a nyolcvanhatodik! 2017. 09. 29.
Elkapni a törököket! 2017. 09. 19.
Nyilvános edzést és szurkolói ankétot tartott a Szolnoki Olaj KK 2017. 09. 17.
Győzelem Nagyváradon 2017. 09. 14.
Hogy a szurkoló boldog legyen 2017. 09. 08.
Ismerkedési est 2017. 09. 07.
Hétfőn megkezdődik a bérletek árusítása 2017. 08. 29.
A Ligetben készül az Olaj 2017. 08. 18.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.