2018. 06. 17.
Hétfőn este Szombathelyen harcolhatja ki nyolcadik bajnoki elsőségét a szolnoki csapat
A döntő első meccsén az Olaj 82- 76-ra győzött, majd a Falco is hozta a hazait 76- 73-ra. A fináléban a legnagyobb különbség csütörtökön volt a két csapat között, amikor is az Olaj 89- 70-re győzött ugyancsak hazai pályán.
A hétfői, Szombathelyen rendezendő mérkőzés tétje igencsak nagy. A Falco azért játszik, hogy életben/döntőben maradjon. Az Olaj pedig azért, hogy lezárja a párharcot, egyszersmind ne kockáztassa azt, hogy az ötödik meccs döntsön az aranyról.
Óriási változás nem lesz. Most Váradi Benedek volt bokasérült. Most komoly, vagy nem? Nem tudom. Valami nagy, óriási változás nem lesz. Pici, apró dolgokról beszélünk, hogy kell védekezni. Kicsit javítunk a védekezésen.
- vélekedett
Srecko Sekulovic, a szombathelyiek vezetőedzője.
A legkevésbé sem számít, de a szezon eddigi tíz Olaj-Falco meccsének összesítése alapján a szolnoki csapat vezet 6-4-re. A 7-4, de még a 7-5 is bajnoki címet érne, ha viszont a szombathelyiek 6-6-ra hozzák az idei párharcokat, akkor ők lesznek az aranyérmesek. A középszakaszban egyszer már sikerült győzni a Savaria Arénában, miért ne sikerülhetne még egyszer?
Arra koncentrálunk, hogy nyerjünk. Mi másért utaznánk el? Minden sportoló ezt tenné. Még akkor is, ha egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen a Falco csak egy meccset vesztett ebben a szezonban Szombathelyen. De miért ne sikerülne? Mindannyian erre koncentrálunk. Ez a play-off, teljesen természetes, hogy mindenki nyerni akar.
- mondta
Dragan Aleksic.
Hogy a tizennyolcadikai a döntő utolsó, vagy „csak” a negyedik mérkőzése lesz-e, az este háromnegyed nyolc körül derül ki.
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a Duna World élőben közvetíti.