Az Adria Ligában indulhat az Olaj
2012. 06. 09.
Az Adria Liga versenybizottsága eldöntötte, hogy a magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj KK csapata indulhat a mérkőzéssorozat következő évadjában.
Az elmúlt szezonban győztes izraeli Maccabi Tel Aviv jelezte, hogy a jövő évadban nem kíván részt venni a küzdelmekben. Információnk szerint több klub érdeklődött, de végül is az Olaj mellett ketten - a szlovén Helios Domzale és a szerb Vojvodina - pályáztak a megüresedett helyre. Közülük a Szolnok kapta az úgynevezett szabad kártyát. Az Adria Liga történetében először szerepel majd magyar együttes.
- Megérte az a sok befektetett energia, amit az elmúlt két esztendőben klubunk folytatott, hogy bekerüljön a nemzetközi vérkeringésbe - kezdte dr. Nyerges Zsolt, az Olaj KK elnöke. - Idén csapatunk a hazai sikerek mellett az EuroChallenge Kupa legjobb négy csapata közé jutott, klubunk pedig megrendezte a Final-Fourt, amely a FIBA illetékese szerint jól sikerült. Mindezek is segítettek abban, hogy szabad kártyát kapjunk az Adria Ligába. Ez utóbbi mérkőzéssorozat magasan jegyzett, Európában benne van a TOP 5-ben. A szervezők komoly pénzügyi garanciákat kértek tőlünk, ez is jelzi, hogy komoly bajnokságról van szó.
Természetesen a rendezők bizonyos költségeket átvállalnak tőlünk, a csapatok a helyezések függvényében részesülnek a bevételekből. Azt tudni kell, hogy a mérkőzések egységesen szombaton este hat órakor kezdődnek, mindegyiket közvetítenie kell valamelyik tévés társaságnak. Mindezek átírják a hazai bajnokság forgatókönyvét is, mely szerint csapatunk kihagyja a magyar bajnokság alapszakaszát, majd a középszakaszban kezdi meg a küzdelmeket. Visszatérve az Adria Ligára, abban, hogy megkaptuk a szabad kártyát, sokat segített Sztojan Ivkovics, aki minden kapcsolatát latban vetette mindezért. A jövőben ő lesz klubunk nemzetközi és Adria Liga-referense.
Sztojan Ivkovicsot ugyebár nem kell bemutatatni, a szakember ezer szállal kötődik Szolnokhoz és az Olajhoz is.
- Több mint két esztendeje elindult egy folyamat, és azóta tart az építkezés Szolnokon, ahol remek a szakmai háttér - nyitott Sztojan. - Nagy lépést tett a klub előre, hogy 2010-ben elindult az EuroChallenge Kupában, az idén jól szerepelt, és megrendezte a négyes döntőt, melyet nagy nemzetközi elismerés kísért. A nemzetközi szövetség elöljáróinak is feltűnt, hogy kiváló szurkolótábora van a csapatnak. Most pedig sikerült bejutni az Adria Ligába, ahol nagyon erős, Euroliga szintű együttesekkel találkozhat az Olaj. A fő érdem azonban a tulajdonosi köré, amely kiválóan dolgozik a klubnál, Tóth Zoltán ügyvezető elnök úr pedig sokat segített a tárgyalásokban.
Az Adria Liga mezőnye:
Cedevita (horvát),
Cibona (horvát),
Split (horvát),
Zadar (horvát),
Partizan (szerb),
Radnicski (szerb),
Crvena Zvezda (szerb),
Krka (szlovén),
Union Olimpija (szlovén),
Siroki (bosnyák),
Igokea (bosnyák),
MZT Szkopje (macedón),
Buducsnoszt (montenegrói),
Szolnoki Olaj KK.
A sorsolást július 10-én Zágrábban rendezik.