Rajt előtt az Olaj csapata
2012. 09. 29.
A szlovén bajnok otthonában debütálnak a szolnokiak
Tulajdonképpen a 12. évadjához érkezett az Adria Liga, melyben először indul magyar együttes, nevezetesen az Olaj KK. Elvileg délszláv bajnokságról van szó, de mint a példa bizonyítja, más országok csapatai is részt vehetnek a sorozatban, most a szolnokiak a külsősök. Az elmúlt évadban a Maccabi Tel Aviv gárdája nyerte a sorozatot, az idén azonban nem indul az izraeli sztárcsapat. A lebonyolításról annyit, hogy 14 együttes játszik egy oda-vissza kört egymással. Az alapszakasz végén a legjobb négy csapat lesz érdekelt a Final-Fourban.
Egyébiránt az Olaj két játékosának, Báder Mártonnak és Németh Istvánnak nem lesz újdonság az Adria Liga, hiszen ők előző csapataikban szerepeltek a sorozatban. Az előbbi a Novo Mesto és a Cibona, míg az utóbbi a Vrsac színeiben. Sőt, a gárda edzője, Dragan Alekszics a bosnyák Tuzla soraiban volt érintett a Ligában.
A szakemberek szerint az Adria Liga az egyik legerősebb bajnokság Európában.
- Sőt, az idei szezonban még erősebbek lesznek a délszláv csapatok, mint voltak az előző évadban - magyarázza Pór Péter, a Szolnoki Olaj vezetőedzője. - A gazdasági válság hatására - ami a nyugat-európai klubokat is megérintette - több szerb, horvát és szlovén játékos hazafelé vette az irányt, ezzel nyilván még tovább acélosodnak az eddig sem gyenge játékerejű csapatok.
Nem lesz egyszerű dolguk, csupán két hete készülnek együtt, mindössze egy edzőmeccset játszottak kompletten, vajon milyen állapotban van a csapat?
- Nyilván jobb lett volna, ha még többet tudunk együtt készülni - folytatta a vezetőedző. - Azt mondom, hogy ami munkát erre a két hétre elterveztünk, azt el is végeztük. Nyilván majd a meccsek alatt belelendülünk, hiszen lesz belőlük bőven.
Az elmúlt évad sikercsapatából hiányozni fog Trotter Obie, a szakember arról is beszél, hogyan próbálják meg pótolni az irányítót.
- Obie helyére Simon Balázs érkezett, aki nincs olyan ponterős, mint az amerikai irányító, de jól szolgája ki társait, nagyon hasznos játékos. Remélhetőleg Calvin Watson-nal olyan hátvédpárt alkotnak majd, mint volt a Trotter-Mills duó. Visszatérve a küzdelmekre, ez egy gyakorló év lesz számunkra, lesznek kemény, nehéz időszakaink, mikor sorozatban háromnaponta fogunk meccseket játszani, hiszen novemberben megkezdődnek az EuroChallenge Kupa küzdelmei is. Tegyük hozzá, nemcsak nekünk kell több fronton is helytállni, hanem vetélytársainknak is, hiszen közülük többen is érdekeltek lesznek az európai kupasorozatokban. Gyakorló évünk lesz az idei, az Adria Ligában. Jelzem, két éve szintén újoncok voltunk az EuroChallenge-ben, és akkor sem okoztunk csalódást, most sem szeretnénk. Idegenben biztos nagyon nehéz lesz. Hazai környezetben viszont bravúrgyőzelmeket várok a csapattól.
Ebben a mezőnyben nincs könnyű ellenfél, de a szlovén bajnok Krka Novo Mesto otthonában különösen nehéznek ígérkezik a rajt.
- Tudjuk mi is, hogy nagyon erős együttes a Novo Mesto, amely tavaly az EuroChallenge Kupa küzdelmeit is megnyerte. Máris jó formában vannak, hiszen a napokban 84-81-re megverték ősi vetélytársukat, az Olimpija Ljubljanát, és elhódították a Szuperkupát. Érdekesség, hogy állományukban csak délszláv származású játékosok vannak. Úgy tűnik, hogy erős, egységes együttessel kell felvennünk a harcot - mondta a szakember.