2018. 11. 02.
Három csapat áll 4-1-es mérleggel a bajnokság élén. Az egyik az Olaj: ez nem igazán számít szenzációnak. A másik a Pécs, ez is csak csipetnyi meglepetés lehet. A Zalaegerszeg eddigi teljesítménye viszont a csipetnyinél azért nagyobb durranás.
Jóllehet az előző szezon hetedik helye után jelentős vérátömlesztést hajtott végre az egerszegi klub. Kezdésként csak négy légiós foglalkoztatása mellett döntött a vezetőség, a magyar magot pedig olyan fiatal játékosokkal támogatták meg, akik korábbi klubjaikban nemigen jutottak jelentős mennyiségű játékperchez.
Ám minden tiszteletünk ellenére érdemes némi fenntartással fogadni a zalaegerszegi négy egyet: a Kecskemétet, a Jászberényt, a kiindulási alapnak sem igazán jó TF-et, valamint a Szegedet gyűrték le. Az előző körben viszont Szombathelyen beszedte első vereségét: azaz jobbára a papírformát hozta a csapat. Viszont a 4-1 mégis csak 4-1 és ennél jobb mérlege senkinek sincs.
Az azonban bizonyos, hogy szombat estére a Szolnok és a ZTE 4-1-e is tovatűnik, a kérdés csak az− lévén a két csapat éppen egymás ellen meccsel− hogy milyen irányú lesz ez az elmozdulás.
Az Olaj szerdán ugyan nyert a FIBA-kupában, de a győzelem felett érzett öröm korántsem lehet felhőtlen. Ugyanakkor a fehér holló gyakoriságával egyenértékű, hogy az Olaj kétszer egymás után dobna igen gyengén. Ellenben a ZTE mégis csak ZTE, hagyományosan nem nyerni járnak oda a csapatok.
November elsejétől új világ kezdődött az internetes élő kosárlabda-mérkőzések rövidke történetében. A szombaton 18 órakor kezdődő ZTE−Olaj meccset ezúttal nem az Olaj TV honlapján, hanem csak a mostanra már fizetőssé lett MindiGo felületén lehet élőben nézni.