Archívum - Hírek

Csúcsrangadó lesz vasárnap délután Székesfehérváron

2018.11.17. 16:17:00

A FIBA Europe Cup első csoportköréből már továbbjutott csapatok játszanak egymással
Csúcsrangadó lesz vasárnap délután Székesfehérváron
Egy Alba-Olaj vagy Olaj-Alba mindig több, mint szimpla bajnoki mérkőzés.

Kovács Péter: Különleges hangulata van ezeknek a mérkőzéseknek. Azt hiszem, hogy talán a két legjobb formában lévő csapat a magyar bajnokságban. A kupaszereplések és az utóbbi magyar bajnoki mérkőzések is ezt bizonyítják. Idegenben játszunk, mindenképpen egy nagyon kemény, talán a Sassarihoz hasonló mérkőzésre számítok.

A Sassaris hasonlat teljesen jó, hiszen az olasz csapatot hét közben legyőzte az Olaj. Viszont a székesfehérváriak is Itália szakértőnek vallhatják magukat, ők ugyanis a Vareset verték, azzal a sikerrel pedig beton biztossá tették FIBA továbbjutásukat.

Jakab Máté: Személy szerint nagyon örülök az Alba nemzetközi sikereinek, mert a magyar kosárlabda hírnevét öregbítik. Biztos vagyok benne, hogy parázs találkozóra lehet számítani. Nagyon remélem, hogy teltházas mérkőzés lesz, ahol a szurkolókat is ki tudjuk elégíteni egy győzelemmel.

Az Alba két vereséggel nyitotta a hazai bajnokságot, hazai pályán kikapott a Pécstől, majd Körmenden szenvedett vereséget. Azóta viszont négy győzelem zsinórban a bajnokságban, öt pedig ugyancsak megszakítás nélkül a FIBA Europe Cup-ban.

Vojvoda Dávid: Nehéz meccs lesz. Igazából az Albát pontosan ismerjük, tudjuk milyen kosárlabdát játszik. Az elmúlt évekhez képest nem nagyon változott a játékstílusok, agresszív védekezés, abból leindítások. Inkább az egyéni képességekre alapoznak, mint a csapatjátékra. Úgyhogy ezekre próbálunk maximálisan felkészülni.

A 17:00-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Magabiztos Olaj-győzelem a rangadón 2018. 12. 15.
Piros-feketék rangadója a Tiszaligetben 2018. 12. 14.
Egypontos Olaj-siker Kecskeméten 2018. 12. 07.
Előrehozott mérkőzést játszik pénteken az Olaj 2018. 12. 06.
Nagyarányú Olaj-győzelem a Pécs ellen 2018. 11. 25.
Hétvégén a Pécs csapatát fogadja az Olaj 2018. 11. 23.
Megérdemelt Olaj-győzelem a rangadón 2018. 11. 18.
Egy híján száz pontot dobott az Olaj 2018. 11. 10.
Egykori Olaj-játékosokkal érkezik a DEAC Szolnokra 2018. 11. 09.
Zalaegerszegen győzött az Olaj 2018. 11. 03.
Szombaton este Egerszegen szerepel az Olaj 2018. 11. 02.
Nagy különbséggel győzött a Szolnok a Paks ellen 2018. 10. 27.
Szombaton este a Paks ellen lép pályára az Olaj a Tiszaligetben 2018. 10. 26.
Magabiztos Olaj-győzelem Kaposváron 2018. 10. 20.
Szombaton este Kaposváron lép pályára az Olaj 2018. 10. 19.
Elszenvedte első bajnoki vereségét az Olaj 2018. 10. 13.
Szombaton Sopronban lép pályára az Olaj 2018. 10. 12.
Magabiztos Olaj-győzelem a Falco ellen 2018. 10. 06.
Szombaton este Olaj-Falco rangadó a Tiszaligetben 2018. 10. 05.
Idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnoki szezont az Olaj 2018. 09. 29.
Szombaton este kezd a bajnokságban az Olaj 2018. 09. 28.
2018/2019-es bajnoki idényre szóló bérletek árusítása 2018. 09. 04.
Egy amerikai Finnországból 2018. 08. 10.
Az új irányító is megérkezett 2018. 08. 10.
Akitől sokat várnak - joggal 2018. 08. 10.
Megkezdődött a felkészülés 2018. 08. 10.
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2018. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!