2019. 02. 01.
Három férfi ül a kávézó asztalánál. A központi téma természetesen a kosárlabda. Azon belül is a szombati Paks-Olaj meccs.
A három férfi közül az egyik az Olaj edzői stábjának tagja, a másik a csapat kapitánya, míg a harmadik egy csupa mosoly, már mindjárt fél éves fiatal.
Vojvoda Dávid: Mindig így készülünk. Minden meccs előtt eljövünk ide kávézni a családdal, meg a csapattársakkal. Áron most először szerepel az Olaj TV-ben, úgyhogy ez egy nagyon nagy alkalom. De készülünk a holnapi meccsre. Paks ellen játszunk, szerintem egy nehéz mérkőzés lesz. Azért a Paks szerintem annál sokkal jobb csapat, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. Azt hiszem, ott a hetedik-nyolcadik helyen állnak, több vereségük van, mint győzelmük. De szerintem egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Hazai pályán mindig jól játszanak, sőt sokkal jobban, mint idegenben.
Jakab Máté: A Paks az a csapat, aki bárkit meg tud verni, illetve bárkitől ki is tud kapni ebben a bajnokságban, így nagyon veszélyes csapatnak számít, főleg hazai pályán. Nagyon gyors kosárlabdát játszanak, az átmeneti, tranzíciós játékaikra építenek és emellett az egyéni kvalitásaik sem elhanyagolhatók.
A hagyományoknak megfelelően ezúttal sem volt sok ideje az Olajnak arra, hogy kifújja magát. Ezért is fontosak az ehhez hasonló kávézói összejövetelek, ahol elkerülhetetlenül a szakma a fő téma.
Vojvoda Dávid: A csapat kicsit fáradt, azért a szerdai mérkőzés nagyon nagyon sokat kivett a csapatból, egy elég fizikális mérkőzés volt. De szerintem a csapat készen áll. Nagyon remélem, hogy egy visszatérőnk lesz, viszont Airington még biztos, hogy nem fog tudni játszani.
Strahinja Milosevic könnyed dobálása már a szerdai meccs előtt is optimizmust csepegtetett az Olaj-szurkolókba, igaz, a Prishtina ellen még nem vállalhatta a játékot. Szombaton a legjobb esetben is csak amolyan óvatos, újraismerkedéses játékot várhatunk tőle.
Jakab Máté: Azért én még nem mernék messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy Strahinja Milosevic elkezdett mozogni, hiszen ez a rehabilitációnak, a felépülésnek a része, hogy immáron futó mozgásokat végez és labdával is mozog. Ahogy a nézők is láthatták, a mérkőzés előtt már kosárra is dobott. Egyelőre még öt-ötben és a csapattal még nem edzett, de szerintem ma ennek is eljön az ideje. Remélem, ki tudjuk próbálni őt éles szituációban hétvégén.
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést az Olaj TV élőben közvetíti.