2018. 12. 06.
A nemzetközi szereplés miatt a bajnoki szünetben játssza le kecskeméti mérkőzését a Szolnok
Szerda délutáni csendélet kosárlabdázókkal: videózik a csapat. A Körcsarnok különtermében is készül a pénteki, kecskeméti meccsre az Olaj. Igen gyakran hangzik el Dramicsanyin, Karahodzsics és Wittmann Krisztián neve. A világbajnoki selejtezők miatt szétszéledt csapat a hét közepén lett újra teljes.
Benke Szilárd: Igazából nem tudtunk olyan edzésmunkát végezni, mivel mi hárman a válogatottban voltunk. Akik kisebb sérülésekkel bajlódtak, ők pihentek, úgyhogy most kezdtünk el felkészülni a mérkőzésre.
A Vojvoda−Benke−Kovács tengely Eszéken a horvátok-, Budapesten a hollandok elleni vb-selejtezőn szerepelt. Jakab Máté edző az Alba Berlinnél tanulmányúton töltötte a válogatott szünetet, az itt maradt játékosok egyéni képzéseket kaptak.
Tóth Ádám: Sikerült kipihennünk a kisebb sérüléseket, mindenkinek voltak kisebb nyavalyái, sikerült regenerálódnunk. Edzésbe álltunk. Másodedzőnk hazatért Németországból, nagyon komplikált, új feladatokat próbáltunk elsajátítani ebben a pár napban. De nagyon élveztük.
A péntek este már aligha lesz élvezetes. A Kecskemét ugyanis tipikusan a „nemszeretem” csapatok közé tartozik.
Benke Szilárd: A Kecskemét egy melós csapat, nagyon kellemetlen ellenfél, úgyhogy készülünk belőlük, persze nem lesz könnyű meccs.
A KTE eddig egy sima meccset játszott otthon, a Debrecent tizennégy ponttal győzte le. A Pécset kettő ponttal, a Sopront pedig csupán egyetleneggyel. De legyőzte. Ehhez képest a Szeged elleni ötpontos sikerük már hátradőlősen kényelmes volt.
Tóth Ádám: Már több éve együtt van a csapat nagy része, ugyanazt a szisztémát próbálják csinálni, talán még a játékaik is szerintem ugyanazok, mit tavaly. Úgyhogy nagy meglepetés nem érhet bennünket. Biztos, hogy egy nagyon harcos, kemény meccs előtt állunk, de mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében.
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést az Olaj TV élőben közvetíti.